Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Május elseje, a  munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a magyar dolgozók helyzetét talán jól mutatja, hogy mik a vezető hírek ma.

A fontos emberjogi ünnep előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

Hogy ma van-e nyolc óra pihenés, már önmagában kérdéses. De talán ez az a nap, amikor hangot kell(ene) adni a dolgozóknak. Azonban érdemes egy szemlét közölni Magyarország vezető hírportáljainak május elsejei “vezérhíreiről”.

Jó még csak dél van, nyilván majd jönnek később az összeállítások, de nézzük csak miről is írnak a dolgozói érdekképviselet ünnepén, abban az országban, ahol érvényben van egy rabszolgatörvény, ahol gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni, és ahol több, mint félmillió magyar ment külföldre?

A kormány közeli Origón a Május elsejei vezető hírek között, a szokásos sorosozás és Miért nőtt meg nagyon a plasztikai műtétek száma a járvány alatt?- című cikk

A Telex vezető anyaga egy helyesírás kvíz. Ha már jogai nincsenek a dolgozónak, legyen művelt, nem de?

 

A HVG igazából semmi extra nincsen, bár fizetős részükön a HVG360-on megjelent egy cikk, aminek a címe önmagában izgalmas: A magyar szakszervezetek végképp felmorzsolódnának, ha nem lennének itt a multicégek

A 24.hu a dolgozói jogok ünnepén Veszélyes betegséget terjesztő kullancsot keresnek Magyarországon című vezér cikkel robbantott.

A 444 Szily Laci arról ír, hogy “Percekig szemeztem az újlipótvárosiakat terrorizáló varjúval, de a független sajtóba ő sem mert belekötni”, a cikk tényleg arról szól ami a címe is utal. Egy városi varjúról.

Az Indexen sincs semmi, ami dolgozók ünnepéről szólna…

Reméljük a nap folyamán változik a helyzet. De azért ezen talán mindenkinek érdemes elgondolkozni. Érdemes elgondolkozni, neked melós, kétkezi, hogy a nap amikor a Te jogaidról szólna ezek a hírek.

Érdemes elgondolkozni kedves szakszervezetek, hogy a nap ami a Ti napotok ezek a vezető hírek. S érdemes elgondolkozni, kedves média, hogy vajon Magyarországon tényleg minden ennyire rendben van a munka és dolgozó viszonyában, hogy május elsején ezek a vezető anyagok?

El kell ezen gondolkozni magyarok, de nagyon. Mert a mai nap nem a sör virsliről szól, hanem arról, hogy ki tud e magánnak harcolni a többség egy valóban kényelmes nyugati életet és létbiztonságot.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: