Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Először azt hittem, hogy Hírcsárda, vagy valami politikai paródia- írja az egyik kommentelő Facebookon Fideszék csodálatos intézkedésére.

Péntek éjjel megjelent az a rendelet, amely lehetővé teszi az éjszakai horgászatot május 1-től Magyarországon, no ebben még semmi könnyfakasztóan vicces nem lenne, ám ahogy  mondani szokták az ördög a részletekben lakozik.

Az éjszakai horgászat lehetősége ugyanis – ahogyan több más, szombattól újra igénybe vehető szolgáltatás esetén is – csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező horgászok számára nyílik meg.

A hír hatalmas poénkodások tárgyát képezi az interneten, hiszen kevesebb nem közösségi hobbi van az éjszakai horgászatnál. Az egyik kommentelő például azt jegyzi meg, hogy vigyázni kell, mert a békaemberek lehet nincsenek beoltva.

Egy másik tanácstalan Facebookozó, pedig azt kérdezi, hogyha a pontynak, amit kifogok nincs védettségi igazolványa, akkor azt vissza kell-e dobnom?

Persze Fideszék balfék intézkedésén nem mindenki tud poénkodni, ugyanis sok pecás pórul járt.

A kormány már szerda este belengette, hogy tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire, az a döntés született, hogy a süllő és a balin fogási tilalmi idejének lejártát követően, 2021. május 1-től újra lehetségessé válik az éjszakai horgászat.

Ám az erről szóló rendelet, benne a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó, horgászatra vonatkozó speciális szabályokról, csak alig a tilalom feloldása előtt pár órával, péntek éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben. Ebből derült ki, hogy az éjszakai horgászat lehetősége kizárólag a védettségi igazolvánnyal lehetséges.

A horgászok felháborodását jól mutatja, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség – (Mohosz) korlátozta, hogy ki szólhat hozzá Facebookon a kormányrendeletről szóló bejegyzéshez, melyen többségében a „dühítő” reakció van.

Egy másik poszt alatt a MOHOSZ is kap a népharagból.  Gábor azt írja, hogy kikapcsolni a hozzászólásokat minden cikk alatt ez megy ugye! Nem teszik amit kaptok az emberektől? Imre pedig azt írja, hogy a hozzászólást azért tiltja! De az éves díjat és bérlet árakat minden további nélkül beszedi! Közbe meg korlátozva vagy és semmit nem tesz azokért akik fizetnek nekik. De még csak hozzászólás esélyét se adja meg..

Szóval összegezve a helyzetet, Fideszéknek sikerült az uccsó pillanatban kihirdetni egy ilyen rendeletet, ezzel pedig sok ezer pecás hétvégéjét vágták keresztbe, miközben azt hirdették napokon át lehet majd menni pecázni, csak azt nem tették hozzá, hogy védettségi igazolvánnyal. Gratulálunk!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: