Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet a választási esélyekről. Az eredmények szerint a teljes lakosság körében 40 százalékos támogatottsága van a hatpárti, ellenzéki összefogásnak, míg 37 százalék szavazna most a Fidesz-KDNP listájára. 

Kétszer olyan erős a társasházban élőknél az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz – többek között ez a különös részlet is kiderült a Publicus Intézet legfrissebb, a Népszava számára készült felmérésből. Ennél azonban alighanem fontosabb az: a két politikai tömb míg korábban fej-fej mellett állt, a mostani mérések, már több százalékpontos előnyt mutatnak az ellenzéknek.

Az összes megkérdezett 40 százaléka támogatná az ellenzéki szövetséget (DK, Momentum, MSZP-Párbeszéd, Jobbik, LMP) a Fidesz pedig 37 százalékra számíthatna egy most vasárnapi választáson. 22 százaléknyian egyelőre bizonytalanok, vagy nem akarnak választani, míg a Kétfarkú Kutya Párt már csak 1 százalékon áll, így egyre távolabb került a parlamenti küszöbtől.

Az ellenzéki előválasztás továbbra is népszerű: a kormánnyal szemben álló oldal szavazóinak 74 százaléka úgy gondolja, ezzel a módszerrel kell megtalálni a Fidesz ellenfeleit. (A MSZP-Párbeszéd hívei a legelkötelezettebbek 87 százalékkal, ugyanakkor a jobbikosok csak 58 százaléka ért egyet a módszerrel.)

Érdekesség, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek népszerűségi versenyét még mindig Karácsony Gergely vezeti, aki továbbra sem jelentette be indulását, bár erre a hírek szerint már nem kell sokat várni. Ha az a kérdés, hogy el tudná-e képzelni, hogy a lehetséges indulók közül valamelyikére miniszterelnökként szavazzon egy előválasztáson, akkor meglehetősen izmos mindegyik potenciális aspiráns támogatottsága.

Karácsony Gergelyről 23 százalék tudja elképzelni, hogy biztosan szavazzon rá, és további 7 százalék valószínűleg voksolna rá. Dobrev Klára esetében ez az arány 20 és 7 százalék, míg Jakab Péternél és Márki-Zay Péternél a megkérdezettek 17 százaléka mondott biztos igen, 6 százalékuk pedig inkább igent.

Fekete-Győr András esetében ez a támogatottság 10, illetve 5 százalékos. Amikor a valódi döntési helyzetre kérdez rá a kutatás (értsd: kit támogatna, ha csak az adott listából választhatna), akkor módosulnak az arányok. A megkérdezettek  26 százalékának a Párbeszéd társelnöke a favoritja, míg a hétvégén bejelentkezett DK-s, Dobrev Klára 21 százalékot kapna.

Jakab Péter a Jobbik elnöke lényegében fej-fej mellett áll a független Márki-Zay Péterrel (előbbit 14, utóbbit 13 százaléknyian emelnék pajzsra), míg Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig jelen állás szerint 2 százalékra számíthat.

A pártok támogatottságát vizsgálva az ellenzéki oldalon a DK volt a legnépszerűbb 11 százalékkal, a Jobbik 10, az MSZP 9, a Momentum 8 százalékkal kalkulálhat, míg az LMP és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll   – utóbbinál ez kevésbé lényeges, hiszen az előválasztáson is közösen indulnak a szocialistákkal.

A két kisebb párt támogatottságát a Republikon Intézet is ugyanennyire mérte a napokban, de náluk az erőviszonyok – bár szintén kiegyenlítettek – mást mutatnak. Szerintük a Jobbik vezeti az ellenzéki háziversenyt 10 százalékkal, a DK 9, a Momentum 8, az MSZP pedig hat százalékra számíthat.

A Republikonnál is vezet az ellenzéki összefogás a Fidesszel szemben, négy százalékkal. Ennél óvatosabb becslést tett közzé a Závecz Research: ők csupán egy százaléknyi ellenzéki előnyt mértek.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: