Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szövetséget köt az MSZP és az LMP a környezet- és klímavédelem területén – jelentette be Tóth Bertalan, a szocialisták, és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a madarak és fák napja alkalmából tartott közös online sajtótájékoztatón hétfőn.

„Azt szeretnénk, hogy a hatpárti demokrata választási szövetség közös programjában a klímavédelem, a környezetvédelem hangsúlyos részt kapjon, és a következő kormánynak kiemelt célja legyen a klímavédelem és a környezetvédelem” – indokolta a két párt zöldügyi szövetségét Tóth.

„Olyan jövőt építünk, olyan országot, ami nemcsak baloldali, hanem zöld is” – jelentette ki, hozzátéve: a két párt szövetsége azt célozza, hogy a környezet- és klímavédelem „olyan fontos tényezője legyen a következő kormány programjának, ami valódi, azonnali cselekést hozhat majd”.

Schmuck Erzsébet kijelentette: „2022-ben az MSZP-vel és a többi ellenzéki partnerünkkel együtt le fogjuk váltani a kormányt”.

Üdvözölte Tóth kezdeményezését a közös fellépésre. Úgy folytatta: 2022-ben nemcsak kormányváltásra van szükség, mert az csak egy eszköz, hanem közösen fenntartható pályára kell állítani Magyarországot.

Tóth Bertalan arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP „Kormányváltást! Korszakváltást!” című előválasztási programjának harmadik pillére éppen a zöld értékekre, a klíma- és környezetvédelemre összpontosít.

Az MSZP azt akarja, hogy legyen önálló Klíma-, Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, és 2026-ig zárják be az összes hazai szénerőművet. Fejleszteni és támogatni akarják a nap- és szélenergia hasznosítását; népszavazással kívánnak dönteni az atomenergia hosszútávú felhasználásáról és nem akarják, hogy Paks2 a jelenlegi tervek szerint megépüljön. Felújítási programot akarnak indítani a magyar otthonok szigetelésére, fűtéskorszerűsítésére; védeni és növelni akarják az erdőket és a védeni természetes vizeket.

„Meg akarjuk, állítani a Balaton gyarmatosítását, mert gyermekeink jövője nem eladó” – hangsúlyozta. Schmuck kijelentette: az MSZP által felvetett problémák meglétével az LMP „messzemenően egyetért”.

„Biztos vagyok abban, hogy 2022-ben a kormányváltás után nagyon szorosan, nagyon radikálisan” és eredményesen fognak együttműködni a környezetünk és a természet megóvása érdekében – mondta.

Kiemelte: az MSZP-vel és a többi ellenzéki párttal együtt vissza fogják álltani a környezet- és természetvédelem Fidesz által lerombolt intézményrendszerét, és kiegészítik azt klímaügyi és vízgazdálkodási kérdésekkel is.

Bírálta a Fideszt, amiért az „luxusnak tekinti” a környezetvédelmet, és „gyakran a saját oligarchái zsebébe juttatja” az EU fenntarthatóságra a zöld fordulatra előirányzott forrásait.
Mint mondta, tudomásul kell vennünk, hogy másképp kell bánnunk környezetünkkel, és a fenntartható fejlődés keretében a társadalmi, a gazdasági és a környezetvédelmi kérdéseket egy rendszerben kell kezelni.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: