Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megpróbáljuk leírni röhögés nélkül: A kormánypárt szerint a baloldal kormányzása alatt az egészségügy az összeomlás szélén volt, de a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen. Hát persze gyerekek.

A baloldal mindig csak a szavak szintjén állt az egészségügyi dolgozók mellett, a valóság az, hogy kormányzásuk alatt az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet – hangsúlyozta az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közleményére reagálva hétfő este a Fidesz.

A Fidesz közleményében arról hadovál, hogy szerintük „Gyurcsány és a szocialisták 600 milliárdot vettek el az egészségügytől és egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól” – jegyezték meg, hozzátéve: a Fidesz-KDNP arra törekszik, hogy a megbecsülést az egészségügyi dolgozók anyagilag is érezzék.

A kormány 70 százalékkal emelte három év alatt az ápolók bérét, és az orvosok is soha nem látott bérfejlesztésben részesültek. „A kórházak, szakrendelők, mentőállomások, háziorvosi rendelők országszerte megújulnak, hogy az egészségügyi dolgozók számára méltó körülményeket biztosítsunk” – írta hazugság áradatában  a Fidesz.

Amúgy, az Orbánisták azért kezdték el lehazudni a csillagokat is az égről, mert tegnap az MSZP a mentésügy kiemelt pénzügyi támogatására, a DK pedig a mentősök fizetésének rendezésére tett ígéretet, a mentők napja alkalmából.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: