Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Mi leszünk az a párt, ami elmondhatja magáról, hogy felszámolta a szegénységet Magyarországon.”- mondta Orbán Viktor, 2019 szeptember 29-én. a Fidesz-kongresszusán, hívja fel a figyelmet az MSZP, hozzátéve Orbán nem felszámolja a szegénységet, hanem még nehezebb helyzetbe hozza a nélkülözőket

Ez is csak az egyik a miniszterelnök ordas nagy hazugságai közül, ugyanis a KSH és az Eurostat számításai alapján 2017 és 2019 között egyre nagyobb mértékben mélyült a szegénység Magyarországon.

A legújabb adatok szerint 2019-ben átlagosan 67.050 forintból kellett megélniük a nélkülözőknek. Az ő jövedelmük évről évre egyre messzebb kerül a szegénységi küszöbtől és ez is azt támasztja alá, hogy a Fidesz kormányzása alatt a szegények még szegényebbek lesznek. A legtragikusabb pedig az, hogy ez a statisztika még a válság előtti állapotokat mutatja be.

A kormány semmit sem tesz a szegénység felszámolásáért, pedig rengeteg családnak, nyugdíjasnak és dolgozónak okoz egyre nagyobb kihívást megélhetésük biztosítása.

Az MSZP „Kormányváltást, Korszakváltást” című előválasztási programjának ezért hangsúlyos eleme a tömeges megélhetési válság felszámolása. Az MSZP azt akarja, hogy a 13 éve változatlan családi pótlék összege emelkedjen a duplájára, valamint a GYES és a GYET összege radikálisan növekedjen és az összes családtámogatási juttatás értékállósága törvényben legyen biztosítva!

Továbbá a gyermekek utáni adókedvezmény, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye, illetve a 25 évnél fiatalabbak, és az első házasok kedvezménye megtartása mellett az alacsony jövedelmű, adókedvezményre jogosult családoknak kiegészítő családi pótlékot is kell juttatni.

Mindezek mellett pedig 2022-ben, a kormányváltás után adómentessé tesszük a minimálbért és igazságossá tesszük mind a nyugdíjemelés kiszámítását, mind a nyugdíjemelés elosztását. Meg kell szüntetni az időskori szegénységet és fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat. A 28.500 forintos nyugdíjminimumot ezért fel kell emelni a minimálbér 50%-ára!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: