Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője, aki az előválasztáson Karácsony Gergőék támogatásával indul Ferencvárosban és Józsefvárosban tüntetést jelentet be, miután a Fidesz benyújtotta a kínai egyetemről szóló törvényt.

Tegnap derült ki, hogy bizony a kínai egyetem sokkal nagyobb területen épül meg és a Diákváros sokkal kisebb lesz Jámbor András nem tétlenkedett. Tüntetést kezdett el szervezni Fideszék lépése ellen.

Miután szerdán kiderült, hogy a kormány végig hazudott a Diákváros és az országot eladósító kínai egyetem ügyében, lépnünk kell! Ha vagyunk ötezren, kimegyünk tüntetni a Diákvárosért, a Fidesz ellen!- írja

A kormány egyelőre nem oldotta fel a gyülekezési korlátozást. Mégis azt gondoljuk, az országot eladósító kínai egyetem, és a 8-12 000 ember számára megfizethető lakhatást jelentő Diákváros ügye van annyira fontos, hogy megharcoljunk érte a Fidesszel szemben, akár az utcán is!

De egy ilyen tüntetésnek akkor van értelme, ha sokan vagyunk. Ha van 5000 ember, aki előre regisztrál, hogy a gyülekezési korlátozás feloldása után kimegy tüntetni a Fidesz ellen, akkor mi megszervezzük ezt a tüntetést a feloldás után az első rákövetkező hétvégére!

Ha a Fidesz nem oldja fel a gyülekezési korlátozást a foci EB idejéig, akkor a már regisztráltakkal közösen döntünk arról, hogy hogyan tovább!

Mi azt gondoljuk, itt az idő utcára menni! A Fidesz a Diákváros helyére 2016-ban és 2019-ben is 8-12 000 megfizethető kollégiumi és apartman lakást ígért. Ez nem csupán egy ingatlanfejlesztés, hanem egy olyan terv, amely a teljes budapesti lakáspiacra hatással lenne.

Ha a Diákváros az eredeti tervek szerint felépül, olcsóbb albérlethez juthatnak a kollégisták, a dolgozók, a pályakezdők, a fiatal családosok, de akár azok is, akik ki akarnak törni a szegénységből. A 8-12 ezer új lakással ráadásul a teljes budapesti albérletpiacra nehezedő nyomás enyhülne!

Nekünk olcsó lakhatásra van szükségünk, nem 450 milliárdos hitelből felépülő gigafejlesztésre, ami a magyar cégeknek és dolgozóknak semmi hasznot nem hajt. Mára egyértelmű, hogy hazugság, hogy a Fudan egyetem és a Diákváros egy helyen megvalósítható, ezért elutasítjuk a kínai egyetem tervét- szögezi le Jámbor

Ha egyetértesz, regisztrálj az ezen oldalon a tüntetésre, és oszd meg  ezt a posztot facebookon!

A tüntetésere várjuk minden párt szimpatizánsait, zászlóit és politikusait is. Ha elég sokan lesztek, akik csatlakoztok, akkor fel is vesszük a kapcsolatot a hatpárti ellenzékkel a tüntetés szervezése kapcsán. Amint véglegessé válik a helyszín és az időpont, az összes feliratkozót azonnal értesítjük emailben és sms-ben- zárja a felhívást az ellenzéki politikus

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: