Korábban már írtunk arról, hogy fidesz közeli média drogkereskedelemmel vádolta Vágó Istvánt, most elhunyt édesapjának estek neki. Azt mi mondjuk, hogy alávaló egy olyan embert támadni, aki már nem tud védekezni. De Vágó István sem kíméli őket legújabb Facebook bejegyzésében, íme:
Rám vetette magát a ProstiSrácok. Nem lenne bajom vele, ha politikai nézeteimmel vitatkoznának, vagy múltbeli „bűneimet” tárnák föl, de mivel ilyet nem találtak, nem ezzel foglalkoznak. Megtalálni vélték apámat, és szaros bakancsaikkal rugdalják, sározzák, gyalázzák, „hálózati kapcsolatokat” sugallnak példamutató pedagógusi pályája mögé.
Egyszer már reagáltam az engem és családomat becsmérlő förmedvényeikre és most csak azért linkelem ezt a szánalmasan önleleplező írást, mert ami belőle kitűnik, az apámról szóló dicshimnusz is lehetne. Meg is érdemelné.
Egyetlen konkrétum, ami szerintük „folt” lehet az életrajzán: mivel apám megszállottan népszerűsítette a zenei műveltséget, az 50-es évekből idézik őt: tanítványai „még a magyarországi bemutató előtt megismerkedhettek az első, Magyarországon bemutatott szovjet operával”.
Hát tényleg borzalmas, ugye? Arról viszont, hogy az ő betanításában adták elő 1958-ban Mozart Bastien és Bastienne című, egyik legkorábbi daljátékát, persze nem idézi a „kicsit sem elfogult” szerző.
Akik ismerték apámat (még ma is élő tanítványok ezrei idehaza és külföldön), tanúsíthatják: tanári pályáján csak elismerést és megbecsülést hozott hazánknak.
Végigvehetném a cikk összes aljas csúsztatását is (pl.: „tágas, budai otthona” volt, ami a valóságban egy leválasztott, kétszobás lakás volt a Mészáros utcában, vagy rólam, miszerint „nyilván szülei aranyélete is szerepet játszott abban, hogy végül külkeresnek ment” – a valóságban mindössze két évet dolgoztam a Medimpexnél, de nem külkeresként, hanem gyógyszervegyész-mérnökként, ám ennek nem lenne se vége, se hossza…
Már sokadszor visszatérő témája apám a Pr@stiknak. Ez a fő üzenetük: „Tulajdonképpen másodlagos, hogy Vágó István vagy az apja be volt-e szervezve vagy esetleg az MNVK megnyertje volt vagy egyik sem.
A kapcsolati háló az igazán fontos. A hálózat.” Vagyis hogy apám hálózati ember lett volna – bármit jelentsen is ez. Nos, ha ennyire bejáratos a kutató (?) szerző különböző titkos levéltárakba, talán felmutathatna erről valamilyen bizonyítékot.
Egy dehonesztáló dokumentumot, egy általa írt jelentést, bármit. De nem. Csak a vádaskodás, gyalázkodás, besározás – mindezt azért, mert én történetesen ellenzéki szerepet vállaltam a szerző elvtársai általi kirúgatásom után, ahelyett, hogy mindazt csendben és békében tűrném, amit velem és sorstársaimmal az elmúlt évtizedben műveltek.
Hát nem fogok továbbra sem kussolni, „nem fogom be pörös számat”.
Az pedig, amit a Pr@stik Huth Gergely vezetésével „tényfeltárás” címén előadnak, remélem hamarosan elrettentő példája és múló epizódja lesz a sajtótörténelemnek.
