Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A postások szakszervezetek tíz százalékos bértömeg-növekedést kértek eredetileg.

A Népszava cikke szerint miután a kormány a múlt héten engedélyt adott a legnagyobb állami közszolgáltató cégek vezetőinek arra, hogy egyeztessenek a szakszervezetekkel, hétfőn a Magyar Posta Zrt-nél is megindultak a tárgyalások. A lap szerint ugyanakkor az első találkozón nem derült ki, hogy a vállalat mit kínál a 28 ezer munkavállalójának.

A cikk szerint a résztvevő szakszervezetekkel egy számot ismertettek mindössze: bruttó 136 ezer forintos ajánlatot tett a munkáltató az éves egyszeri juttatás egy főre jutó összegére.

A postások idén még semmilyen pluszpénzt nem kaptak, a javaslat egyben a szokásos év végi, a munkát elismerő keretet jelenti, emiatt az érdekképviseletek elégedetlenek. Ráadásul úgy vélekednek, hogy csak ebből a pénzből lehet lecsípni az első félév elmaradt béremelésének kompenzációját – írja a lap.

A Postás Szakszervezet elnöke, Tóth Zsuzsanna a népszavának elmondta, az ajánlatot a következő napokban értékelik az elnökségek, de már most majdnem biztos, hogy sem ők, sem a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, sem a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, sem pedig a Kézbesítők Szakszervezete nem fogadja el – tette hozzá.

A szakszervezetek 10 százalékos bértömeg-növekedést kértek eredetileg.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: