Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több hónappal ezelőtt életveszélyesen megfenyegették az országos tiszti főorvost. Január óta keresik a zaklatót, de úgy tűnik még nem akadtak a nyomára – írja a metropol.hu.

Ami biztos: a hivatalos szervek részéről teljes a hírzárlat, senki nem mond semmit. Jellemző, hogy még forrásaink információi is különbözőek az ügyben – írta a lap.

Egyik, kormányközeli informátorunk szerint egy járványtagadó csoport őrült tagja fenyegethette meg a tiszti főorvost, orvosi körökből viszont az jutott el hozzánk: egy, a lezárások miatt elkeseredett ember műve mindez. Ami viszont tény, a tettes ellen szabályos hajtóvadászatot indítottak a hatóságok.

Majd még azt is hozzátették, hogy értesüléseik szerint Müller kemény fenyegetést kapott.

Az ügyről annyit lehetett tudni, hogy Müller Cecíliát éjjel-nappal a Készenléti Rendőrség felfegyverzett emberei őrzik. Hajsza indult az életveszélyes fenyegető felkutatására, és bár azóta eltelt több mint négy hónap, a tettes még mindig nincs meg, Müller Cecíliát továbbra is őrzik.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnál érdeklődött a Blikk az ügy fejleményeiről:

Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást. Ezt meghaladóan az eljárásról a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni. Amíg a rendelkezésre álló információk indokolttá teszik az országos tiszti főorvos ideiglenes védelmét – ami a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján történik –, addig az folyamatos” – áll a sajtóosztály hivatalosan megküldött válaszában. A nyomozás tehát azóta is zajlik.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: