Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely hétfőn egyeztetést kezd az ellenzéki összefogás többi miniszterelnök-jelöltjével, hogy együtt lépjenek fel a Budapestre tervezett kínai egyetem megépítése ellen. A főpolgármester azután döntött erről, hogy szombaton több ezer ember tiltakozott a kormány politikája ellen. A tüntetésen Karácsony is beszédet mondott.

A szeptemberben esedékes előválasztásra (is) készülő főpolgármester bejelentette, hogy egyeztetni kíván Dobrev Klárával, a DK, Jakab Péterrel, a Jobbik, Fekete-Győr Andrással, a Momentum, Pálinkás Józseffel, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltjével, valamint a függetlenként induló Márki-Zay Péterrel, Hódmezővásárhely polgármesterével is.

Arra kéri őket, hogy közösen írják meg hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek: a 2022-es – reménybeli – kormányváltás után, bármelyikük is vezeti az új kormányt, nem épül meg a kínai kommunista egyetem Budapesten. Karácsony Gergely szerint világossá kell tenni, hogy a Fudan helyett a Diákvárosnak kell megépülnie és nem kérnek több mint 500 milliárdos adósságot Kínától.

A főpolgármester nagyra értékelte, hogy sok ezer ember tisztelte meg jelenlétével a kormány politikája ellen szervezett szombati tüntetést. Megjegyezte, nem csupán a kínai kommunista egyetem ellen tiltakoztak és a Diákvárosért emeltek szót. Egyúttal felhívták a figyelmet arra is, hogy folytatódik sok milliárd forintnyi közpénz lenyúlása.

Kiálltak Magyarország szuverenitásának sunyi kiárusítása ellen. Vagyis nem a kínai emberek ellen demonstráltak, hanem a saját hazánkért, a saját önbecsülésünkért álltunk ki – írta Karácsony.

Hozzátette: ezentúl sem csak Budapest újabb megbüntetése ellen kívánnak tiltakozni, hanem azért is, hogy „senki ne herdálhassa el a vidéki magyar fiatalok boldogulásának esélyét”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: