Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szivárványszínű zászlót helyezett el a logójában az RTL Klub kedd este, így tiltakozik a csatorna Fideszék gyalázatos törvénye ellen – vette észre a Media1 egy olvasója.

A logóváltozás oka, hogy az RTL Magyarország így akarja kifejezni tiltakozását a melegellenességgel fűszerezett törvény miatt, amelyet kedden fogadott el a magyar parlament.

Egyébként a csatorna már hétfőn és kedden is közleményben ismertette az álláspontját, azzal indokolva a melegek melletti kiállást, hogy a rendelkezés alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Elliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja.

Amint azt HírHugó is megírta, az Országgyűlés kedden fogadta el 157 igen szavazattal, egy nem ellenében tartózkodás nélkül a bírált törvénymódosítást, emberi jogi szervezetek szerint azonban sérti a szólásszabadsághoz, az emberi méltósághoz és a diszkriminációmentességhez való jogot.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: