Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Újra országos aláírásgyűjtő kampányt rendez az MSZP a szabadstrandokért, és követeli a kormánytól: idén rendeletileg tegye ingyenessé a strandok használatát a szociális és egészségügyi dolgozók és velük együtt élő családtagjaik számára, valamint kapjanak 10 ezer forintos utazási támogatást is – mondta Molnár Zsolt, a szocialisták pártigazgatója Siófokon tartott online sajtótájékoztatóján pénteken.

Jövőre az utazási támogatásról szóló javaslatot kiterjesztenék minden átlag alatti jövedelemmel rendelkező magyar családra, hogy ők is eljuthassanak a magyar tengerhez vagy más természetes vizeinkhez – mondta.

Hangsúlyozta: a Balaton és más természetes vizeink köztulajdonban vannak, igazságtalan, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő magyar családok ilyen „gyalázatos összegű” belépőt fizessenek az egyébként köztulajdonban lévő természeti kincseink meglátogatásáért, egy fürdőzésért a Balatonban.

 

Elmondta: egy négytagú család kedvezménnyel együtt 4 ezer forintot fizet egy napra Siófokon csak azért, hogy a törülközőjét leterítse a strandon; egy tíznapos nyaraláson ez már 40 ezer forintra rúg.

Felidézte: az MSZP tavaly népszavazást kezdeményezett a szabad strandokról, amelyhez rengeteg ember, más ellenzéki pártok, és civilszervezetek is csatlakoztak. Törvényjavaslatot is benyújtottak a Parlamentnek.

Népszavazási javaslatukat a Nemzeti Választási Bizottság leszavazta, a Kúriához került döntésre, de az „különböző jogi csűrcsavarokkal elhúzta a döntést”, még most sem született meg. Törvényjavaslatukat pedig a Fidesz-KDNP-s kormánytöbbség nem vette napirendre.

„Ebből is látszik, hogy a kormány nem a magyar családok, hanem a befektetők és a spekulánsok oldalán áll. Elég ebből!” – jelentette ki.

„Elég abból a gyalázatból, hogy a NER mindent maga alá gyűr, és csak befektetési, spekulációs szándékból tekint a Balatonra és a Velencei-tóra” – folytatta.

Kiemelte: javaslatukban szerepel, hogy a strandokat üzemeltető önkormányzatok kapják meg a magyar államtól a bevételük egyenértékét, ami a belépőjegyek ingyenessé tétele miatt kiesik. Javaslatuk a szabadstrandok megőrzésén túl kiterjed arra is, hogy legyen vége a természetkárosításnak, a nádirtásnak, a kikötők állami tulajdonból magántulajdonba kerülésének, a parttalan beépítésnek és az ingatlanspekulációnak. Ezért változtatási tilalmat és építési tilalmat kezdeményeztek a tóparti sávokban.

„Legyen díjmentes a természetes vizek melletti fürdőzési lehetőség, azaz ne legyenek kerítések, ne legyenek belépőjegyek, és Ismétlem, az önkormányzatokat természetesen kompenzálni fogjuk!” – mondta.

Javaslatukat a közös kormánypárti program részévé kívánják tenni, az önkormányzatokat partnerként kezelve – tette hozzá.

Júliusban és augusztusban pedig a természetes vizek mellett, a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Fertő tó partján,  a tatai Öreg-tónál és másutt is aláírásgyűjtést fognak tartani és szóróajándékokkal hívják majd fel a figyelmet akciójukra, hiszen ez „minden magyar állampolgár (…) közös ügye”.

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: