Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Interjút adott a 24.hu-nak Simonka György fideszes országgyűlési képviselő (az interjún ügyvédje, Erdei Zoltán is jelen volt), aki ellen – társaival együtt – bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt van folyamatban büntetőeljárás, amelyben 33 vádlott van.

Az interjúban felmerült, hogy Lázár János korábbi miniszter egy interjúban arról beszélt, Simonka karrierje Békés megyében indult, de a bíróságon fog véget érni. Erre válaszul Simonka a következőt mondta:

Először is, én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő. Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát.

Nem azért mert tudják, hogy én nem vagyok bűnös vagy épp bűnös vagyok, hanem azért, mert egy folyamatban levő ügyről vizionál előre ítéletet, és ilyet nem szokás mondani egy bajtársra. Úgy csinál, mintha a holdról jött volna, és nem vett volna részt azokban a dolgokban, amiket most szid.

Miről beszél? Sehol nem lenne, ha én nem nyerem meg neki a kétharmadot – mondta el az interjúban, és hozzátette, hogy amíg ő az országgyűlési képviselősége óta csak szegényebb lett, addig Lázár János csak gazdagodott.

Az interjúból kiderült, az előző heti parlamenti szavazáson (amikor többek között a Fudan egyetemről, a jövő évi költségvetésről és a homofóbá fazonírozott pedofil-ellenes törvényről is döntöttek) azért lehetett jelen, mert Kövér László kikérte a bíróságtól őt (aznap lett volna ugyanis tárgyalása).

Simonka György arról is beszámolt, hogy megvádolása óta futólag találkozott már Orbán Viktorral, aki mindig kérdezgeti az ügyének állásáról, ő pedig válaszol, bár abban kételkedik, hogy Orbán kevesebbet tudna az ügyről, mint ő.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: