Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Nyílt levélben ált ki több tucat városvezető Gémesi György mellett, ő az a polgármester, akit a hírek alapján Fideszék lehallgathattak.

Szolidaritás, közösségvállalás, kiállás. A Szabad Városok polgármesterei is válaszokat követelnek a kormánytól a lehallgatási ügyben, a Pegasus-botrányban, és kiállnak a lehallgatás célpontjává tett Gémesi György polgármester mellett.

Mi, a Szabad Városok polgármesterei megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarországon titkos kémprogramot vetettek be újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek megfigyelésére. A megfigyeltek között szerepelt Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, szövetségünk tagja, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője is.

Elfogadhatatlannak, sőt, bűnnek tartjuk, hogy 2021-ben, Európa közepén ilyen megfigyelési botrány megtörténhet, és a felelős állami szervek, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium semmilyen érdemi információval nem szolgálnak az ügyben, a Fidesz, mint kormányzó párt pedig „nem tartja indokoltnak” a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást!

A Pegasus kémszoftver alkalmazása városvezetőkkel szemben olyan antidemokratikus cselekedet, amely súlyos támadást jelent az önkormányzatiság és a szólásszabadság alkotmányos értékeivel szemben. Ezért a Szabad Városok polgármesterei mélyen elítélik ezt a nemtelen, minden korábbi határt átlépő tettet, szolidárisak Gémesi Györggyel és minden erejükkel kiállnak az önkormányzatok autonómiája mellett.

 

A levelet Karácsony mellett aláírták:

Karácsony Gergely, Főpolgármester
Péterffy Attila, Pécs polgármestere
Botka László, Szeged polgármestere
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Nemény András, Szombathely polgármestere
Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
Veres Pál, Miskolc polgármestere
dr. Csőzik László, Érd polgármestere
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
Nyirati Klára, Baja polgármestere
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
Schwartz Béla, Ajka polgármestere
Budai Lóránt, Jászberény polgármestere
Lazók Zoltán, Oroszlány polgármestere
Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
Eszes Béla, Jánoshida polgármestere
Matkovich Ilona, Vác polgármestere
V. Naszályi Márta, I. kerület polgármestere
Őrsi Gergely, II. kerület polgármestere
dr. Kiss László, III. kerület polgármestere
Déri Tibor, IV. kerület polgármestere
Soproni Tamás, VI. kerület polgármestere
Niedermüller Péter, VII. kerület polgármestere
Pikó András, VIII. kerület polgármestere
Baranyi Krisztina, IX. kerület polgármestere
Dr. László Imre, XI. kerület polgármestere
Dr. Tóth József, XIII. kerület polgármestere
Horváth Csaba, XIV. kerület polgármestere
Németh Angéla, XV. kerület polgármestere
Szaniszló Sándor, XVIII. kerület polgármestere
Gajda Péter, XIX. kerület polgármestere


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: