Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csütörtökön – több nappal azután, hogy ellenzéki politikusok sürgették – nyomozást indított az ügyészség a Pagasus-ügyben.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – több feljelentés nyomán – jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az úgynevezett Pegasus-ügyben – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A nyomozás feladata annak megállapítása, hogy történt-e és ha igen, milyen bűncselekmény – áll a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben.

A nemzetközi lehallgatási, megfigyelési botrány magyarországi szála vasárnap robbant ki, amikor a Direkt 36 megírta: több mint 300 magyarországi célpontja lehetett annak az izraeli kémprogramnak, amely okostelefonokat képes feltörni. A megfigyeltek között újságírókat, ügyvédeket, üzletembereket és egy polgármestert is megneveztek.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos eddig azért nem indított vizsgálatot az ügyben, mert szabadságon van, ezért csak hetekkel később kíván az egész üggyel foglalkozni.

A magyar kormány pedig egyelőre tagadja, hogy bármilyen módon érintett lenne az ügyben. A titkos megfigyelésekre hivatalosan az igazságügyi miniszter adhat engedélyt, Varga Judit szerint azonban mindezért nem is ő, hanem az államtitkára felel.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: