Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ismét bojkottálta a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszesek többsége a testület ülését, így az határozatképtelen volt. Ellenzéki képviselők – Stummer János elnök, a szocialista Molnár Zsolt, illetve az LMP-s Ungár Péter – azért kezdeményezték a tanácskozást, hogy az úgynevezett Pegasus-üggyel összefüggésben meghallgassák az illetékes nemzetbiztonsági szervek vezetőit és Pintér Sándor belügyminisztert. 

Pintér meg is jelent az ülésen, vele végül – miként azt Stummer János sajtótájékoztatón elmondta – nyolcszemközti beszélgetést folytattak az ellenzéki tagok. A jobbikos elnök azt is bejelentette: a parlament őszi ülésszakának első napján 8 órára összehívja a bizottság ülését, amelyen meghallgatják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éves beszámolóját.

Magyarországon lehallgatásokat a Belügyminisztérium (BM) alá tartozó Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) hajthat végre. Az ellenzéki képviselők döntöttek arról is, hogy minden olyan ügyet, amelyben kérték a közbeszerzés alóli mentesítést, átvizsgálnak.

Ez vonatkozik az előző és a korábbi ciklusokban a bizottság által engedélyezett eljárásokra. – Ha volt ez az eszköz, a Pegasus szoftver, akkor ennek a bizonyítékait meg fogjuk találni – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ha pedig ez megtörténik, akkor ténymegállapító vizsgálatot fognak összehívni.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a kormánytöbbség a ténymegállapító bizottságot sem fogja támogatni, Stummer János úgy fogalmazott: találgatásokba nem bocsátkozna, a „hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk”. Molnár Zsolt hangsúlyozta: nem a szoftver megléte vagy nem léte a kulcskérdés – hiszen a világon több tucat ország használta ezt az eszközt –, hanem az, hogy jogszerűen vagy jogszerűtlenül használják az eszközt. Szerinte azzal, hogy a kormánypárti tagok nem jöttek el, minden felelősséget magukra vállaltak.

„Aki titkolózik, ködösít, ott zörög a haraszt.”  A Pegasus megfigyelési botrány bő egy hete robbant ki. Magyarországon a Direkt36 oknyomozó portál tette közzé, hogy ismeretlen forrásból mintegy 50 ezer célponti telefonszámot találtak, közülük 300 magyart.

A számokból négy újságírót azonosítottak, közülük kettő, Panyi Szabolcs és Szabó András készülékébe 2019 folyamán több alkalommal is megpróbáltak behatolni vagy be is hatoltak a Pegasus szoftverrel. Rajtuk kívül a célponti telefonszámok között sikerült Gémesi György gödöllői polgármester, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke, Simicska Ádám, Simicska Lajos fia, illetve Simicska Lajos ügyvédje telefonszámait beazonosítani. Vélhetően Aszódi Attila paksi bővítésért felelős volt államtitkárt is célba vette az izraeli kémszoftver.

Polt Péter legfőbb ügyész nyomozást rendelt el, miután a megfigyelésekről szóló információk alapján többen is feljelentést tettek. A Fidesz tartja magát ahhoz, hogy szerintük „a titkos megfigyelések Magyarországon jogszerűen történnek”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: