Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán hatalommániája miatt Magyarország hatalmas pénzt bukott el, nem kapjuk meg a Norvég Alapból érkező 77 milliárdot. Azonban ezen pénz szétosztása fölött Orbánék nem rendelkezhettek, így inkább veszni hagyják. A Norvég Alapból többek között szegény gyermekek étkezése, oktatása, fogyatékkal élők segítése, környezetvédelmi feladatok és más emberjogi célokat finanszíroztak a civilek. 

 

Az összesen 77 milliárd forintos támogatásból egy fillér sem érkezik, mert a magyar kormány a civil szervezeteket segítő programok itteni kezelése miatt konfliktusba került a norvégokkal.

Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai – közölte a Népszava kérdésére az oslói külügyminisztérium. A lap szerint a tájékoztatás alapján egyértelmű, hogy az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett.

Az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alapok 2014-2021-es időszakra vonatkozó támogatási összege 2,8 milliárd euró, ami 15 kedvezményezett ország között oszlik meg. A program harmadik legnagyobb kedvezményezettje Magyarország, a pénzekből azonban egy fillér sem érkezik, mert a magyar kormány a civil szervezeteket segítő programok itteni kezelése miatt konfliktusba került a norvégokkal.

A Norvég Alap feltétele ugyanis az, hogy a civil társadalom támogatását szolgáló alap kezelése a hatóságoktól független legyen, a magyar kormány viszont szeretett volna beleszólást szerezni abba, mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: