Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Harmincezernél is többen osztották már meg annak a férfinak a Facebook-bejegyzését, aki nagyon furcsa dolgot tapasztalt Németországban.

Az egykori NDK területén, Türingiában élő Selmeczi László párját valaki azzal kereste meg, hogy ha mennek haza, vigyenek már egy kis étolajat, mert otthon kissé megszaladt az ára.

Aztán jött a meglepetés: míg Magyarországon 600 forint körül lehet kapni az étolaj literjét, Németország mindössze 340 forintba kerül.

Lehet ezt még fokozni: a kinti étolaj is magyar termék, tehát a cégnek megéri 800 kilométert utaztatni és kb. 40 százalékkal olcsóbban adni.

A német országban élő magyar férfi igen határozott eligazítást tart a posztjában, Orbán Viktor is megkapja a magáét. Elég világosan kimondásra kerül, hogy mi helyett inkább mint kellene csinálniuk Szijjártóval együtt.

Bár a poszt szerzője arra nem hívja fel a figyelmet, de mi megtesszük: úgy olcsóbb Németországban az olaj, hogy ott a fizetések háromszor nagyobbak, mint hazánkban.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbán hibás gazdaság politikájának az árát Mi magyarok fizetjük meg, ezért kérlek oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa Magyarországon már drágább az étel, mint Németországba.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: