Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Óvodás szintre lépet a magyar külpolitika. Alaposan feldühítette a kormányt, hogy a civileknek szánt pénzek körül kialakult vita miatt végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait, egész pontosan 77 milliárd forintot – írja a hvg.hu.

 

Kb olyan lépést lépett a világ egyik leggazdagabb országával szemben az Orbáni zseniális politika, mint, ha a Pál utcai fiúkból vették volna: csupa kisbetűkkel írták le Nemecsek Ernő nevét.

A pénteken megjelent Magyar Közlönyben ugyanis külön határozatot jelentettek meg, mely kimondja, hogy szerintük Norvégia megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére.

Azaz, a kormány a határozatban azt rögzítette, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Norvégia a héten jelentette be, hogy Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai, ezzel 77 milliárd forinttól esett el az ország. A vita abból fakadt, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni, hogy – ahogy eddig – most is a pályázaton legtöbb pontszámot kapott Ökotárs alapítvány kezelje a civileknek járó pénzeket, ami egyébként a teljes összeg körülbelül öt százaléka.

Az indok szerint a magyar kormány azért fúrta meg a megállapodást, mert a beteges Orbán politika szerint a szervezett mögött valójában Soros György áll. Valóságban pedig a vita arról szól, hogy Orbánék ezt a pénzt is szerették volna saját maguk szétosztani…


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: