Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Az elmúlt 30 év legnagyobb lopása, amit most készít elő a Fidesz”- jelentette ki Dorosz Dávid a Párbeszéd képviselőjelöltje.

A 35 évre szóló, és közel 5000 milliárd forintot érintő, az egész magyar gyorsforgalmi úthálózat kiszervezéséről szóló autópálya-koncessziós ügyről Dorosz Dávid, a Párbeszéd Magyarországért párt képviselőjelöltje azt mondja, mindenhol a világon, ahol ilyen és ehhez hasonló konstrukciókban próbálták meg az autópálya-üzemeltetést elintézni, a vége az lett, hogy az embereknek drágább lett az autópálya használat, és sokkal rosszabb minőségű utakat is kellett használniuk, hiszen a fejlesztésekre és a karbantartásra mindig kevesebb pénz jutott.

A korábbi parlamenti képviselő nem látja, hogy min alapul ez a döntés, és szerinte ez azt mutatja, hogy a Fidesz sunyi módon, az emberek háta mögött próbálja ezt az üzletet átverni még a 2022-es kormányváltás bekövetkezte előtt.

Ezért egy titokfelügyelői eljárást kezdeményeztek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságánál. Azt szeretnék, hogy nyilvánosságra kerüljenek ezek az adatok.

„Ha annyira jó üzlet az emberek számára és a Magyar Állam számára ez a konstrukció, akkor nincs mitől félnie Orbán Viktornak, Rogán Antalnak és Tuzson Bencének, nézzük meg akkor a számokat” – fogalmazott a politikus a Spirit Fm Aktuál című műsorában.

A politikus emlékeztetett, hogy az elmúlt 30 évben volt már egyszer arra példa, hogy a koncesszióban autópályák kerüljenek ki az állami fennhatósága alól. Ennek az lett az eredménye, hogy néhány évvel később az állam kénytelen volt visszavásárolni, és összességében több tízmilliárd forint kárt okozott a magyar emberek és az államháztartás számára. Rogán Antal közpénz kezelése kapcsán pedig hangsúlyozta: nem lesz soha nyugodt.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: