Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Négymilliárdért újjáépítik milánói világkiállítás magyar pavilonját Karcagon, a Sámándob névre keresztelt épület több, mint 4 milliárd forintból fog megépülni. Ekkora összegből akár egy modern orvosi rendelő is épülhetett volna.

A sámándobra hasonlító – eredetileg Életkert nevet viselő – kiállítási pavilon Karcagra szállításáról még 2015 decemberében döntött a kormány. Szőcs Géza, az expó magyar biztosának korábbi nyilatkozata szerint ott a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatnák be.

Dobos László karcagi fideszes polgármester 2017-ben már az mondta az MTI-nek, hogy az Erzsébet-ligeti épület rendezvényközpontként egy komplex turisztikai és szabadidős fejlesztés központi eleme lesz.

„A Nagykunság és Karcag számos természeti, kulturális és közösségi értékkel rendelkezik, ezeket itt méltó környezetben, modern eszközökkel mutathatjuk be” – nyilatkozta a polgármester.

Az épület ára az évek alatt tisztességesen felszökött. A pavilon karcagi elhelyezésére, az infrastruktúra kiépítésére és az épület újraépítésre a kormány a helyi önkormányzat számára 2017-2018-ban összesen 1,4 milliárd forint költségvetési támogatást hagyott jóvá.

A karcagi önkormányzat a beruházás megvalósítására kiírt korábbi közbeszerzést egy évvel ezelőtt még eredménytelennek minősítette a rendelkezésére álló fedezetthez képest magas – nettó 2,6 milliárd forint körüli – árajánlatok miatt.

A mostani befutó cég ennél a 2,6 milliárdos árnál jócskán drágábban építi meg a sámándobot: az önkormányzat kihirdette a nyerteseket nettó 3,757 milliárd forintért. A terület rendezésére, közművesítésére 2019-ben már nettó 298 milliós szerződést kötöttek, így szépen felkúszott 4 milliárd fölé a behúzás költsége, amiből már egy modern orvosi rendelőt is lehetett volna építeni.

Az meg már az olvasók fantáziájára bízom, hogy a karcagi emberek minek örültek volna jobban, ennek a sámándob izének, vagy egy szép új felszerelt rendelőnek, netán egy felújított iskolának?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: