Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Schmidt Jenő, Tab városának Fideszes polgármestere szerint jelenleg körülbelül 10 olyan önkormányzati tulajdonban lévő cég van, amelyik csődközeli helyzetben van. Mint mondja, az állam a saját cégeinek adott támogatást azoknak a veszteségeknek a kiküszöbölésére, amit a rezsicsökkentés jelent számukra, de az önkormányzatiak egy fillért sem kaptak.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke korábban nyílt levélben fordult a polgármesterekhez az ivóvízellátás biztonságára hivatkozva, szerinte ugyanis a vízművek finanszírozási válságára nem az államosítás a megoldás. Szerinte szabályozásváltoztatással lehetne javítani a cégek működését, állami támogatással a rekonstrukciót.

A fideszes polgármester,Schmidt Jenő most azt ATV Start című műsorában arról beszélt: a lakosságnak jót tett a kormányzat által bevezetett rezsicsökkentés, a víziközműveknek viszont csak „félig-meddig tett jót”.

A rezsicsökkentés számukra ugyanis bevételkiesést jelent, ráadásul közben történtek adóemelések, így egy cégnek mintegy 20-25 százalékkal kevesebb bevétele keletkezik, emiatt a belső rendszereit kell átalakítani.

 

Schmidt Jenő azt mondta: a rezsicsökkentés már hét éve tart, a bevételkiesés miatt a cégek veszteséget szenvednek el, ezen az állam a saját cégeinél segített, támogatást adott, de az önkormányzatiak egy fillért sem kaptak. A víziközmű egy stratégiai fontosságú elem, ha a lakosságnál nincs víz, az feszültséget okoz – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy hány víziközmű cég lehet csődközeli helyzetben, a TÖOSZ elnöke azt felelte: 10 önkormányzati tulajdonú szolgáltató lehet bajban, azokon a területeken, ahol a lakósűrűség kicsi, itt ugyanis nincs akkora hatékonyság, és bevétel sem. Schmidt Jenő szerint mintegy 10 milliárd forintos segítségre lenne szükség ahhoz, hogy ezek a cégek ki tudjanak mászni a gödörből.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: