Budapest, 2014. május 25. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetõje, megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselõje (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, az Együtt-PM politikusa a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó tegnap számolt be arról, hogy a korábbi miniszterelnök beállt Karácsony Gergely mögé, Bajnai úgy látja, hogy nem a pártszimpátia fontos ezen a voksoláson, hanem azt kell nézni, hogy kivel lehet legyőzni Orbánt, erre pedig Karácsony Gergely a legalkalmasabb. 

Most a 168 óra közölt egy írást, amiből kiderül, hogy nem kizárható, hogy egy szimpla támogatáson kívül sokkal szorosabb lehet Bajnai Gordon és Karácsony Gergely együttműködése.

Ugyanis egy egyesület áll a Karácsony Gergelyt támogató 99 Mozgalom mögött. Majd a cikk a Magyar Nemzet egy korábbi írását alapul véve például egyenesen Bajnai Gordont sejtik annak hátterében.

A volt miniszterelnök és Karácsony közötti összekötő kapocs a lap szerint az egyesületet bejegyző Perjés Gábor lenne, akit a lap szerint „Bajnai Gordonhoz közel álló személyként szokták emlegetni”.

Az állításhoz linkelt cikkből azonban nem derül ki, hogy ezt milyen – eddig nem ismert – információval támasztják alá. Az említett írás megemlíti még, hogy Perjés – aki egyébként a Párbeszéd II. kerületi önkormányzati képviselője – a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke is.

Karácsony Gergely május 15-én jelentette be, hogy elindul az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelölti előválasztásán. Az élő bejelentkezés – amelyet szülőfalujából, Nyírtassról közvetítettek – végén jelent meg először a 99 Mozgalom logója és a kilencvenkilenc.hu webcím.

Karácsony már ekkor úgy fogalmazott, hogy „nem az 1 százalékos kiváltságosokért, hanem a különböző módokon élő, különböző pártokkal szimpatizáló, egyik napról a másikra élő 99 százalékért” akar küzdeni.

A miniszterelnök-jelölt mozgalmának alapítóinak amúgy elég erős a névsora, maradjunk annyiban Karácsony ezzel a csapattal igen magasra tette az ellenzéki mércét:

Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. egyik alapító-ügyvezetője
Alföldi Róbert, színész, rendező
Andor László, közgazdász, az Európai Unió volt biztosa
Ángyán József, agrármérnök, volt államtitkár
Balázs Péter, közgazdász, az Európai Unió volt biztosa, volt külügyminiszter
Bánfalvi István, szociálpolitikai szakértő, volt államtitkár
Barkóczi Bianka, tanuló
Bod Péter Ákos, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke
Bojár Gábor, fizikus, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology alapítója
Bónis Imre, polgármester, Sámod
Bozóki András, politológus, volt kulturális miniszter
Brunner Tibor, polgármester, Esztergályhorváti
Bukta Benedek, informatikus
Büttl Ferenc, közgazdász, egyetemi oktató
Csabai Bence, építész
Csepregi Dávid, a Szikra Mozgalom elnökségi tagja
Derdák Tibor, szociológus, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium intézményvezetője
Elek István, újságíró, közíró
Eszes Béla, polgármester, Jánoshida
Fábián István, kémikus, egyetemi tanár
Ferge Zsuzsa, szociológus, szociálpolitikus, az MTA rendes tagja
Forján Lili, tanuló
Földes György, történész, tudományos kutató
Földi András, jogász, tanszékvezető egyetemi tanár
Füle Sebestyén, egyetemista
Gávai Kata, tanuló
Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, műsorvezető
Haraszti Miklós, író-politikus, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse
Hédl-Szabó Dániel, színész
ifj. Bibó István, művészettörténész, etnológus
István Miklós, szoftver mérnök
Jordán Tamás, színművész
Kaltenbach Jenő, jogász, volt kisebbségi ombudsman
Kenedi János, író, az állambiztonsági iratok kutatója
Kertesi Gábor, oktatáskutató
Kis János, filozófus, közíró
Koltai Péter , polgármester, Szentlőrinc
Konka Balázs, tanuló
Kovács Bernadett, eladó
Kökény Éva, fodrász
Kukorelly Endre, iró, költő
Lapos Erika, devizahitel károsult
Major Sára, tanuló
Majtényi László, jogász, volt adatvédelmi biztos
Máté Antal, polgármester, Nyírbátor
Mellár Tamás, közgazdász, országgyűlési képviselő
Nahalka István, oktatáskutató
Nemény András, polgármester, Szombathely
Orsós Éva, az „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének elnöke, a HBLF Romaster Alapítvány vezetője, volt helyettes államtitkár
Osvárt Andrea, színésznő
Dr. Pásztor Gábor, kórházi főorvos
Plesz Roland, építőipari dolgozó
Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus
Polyák Gábor, jogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője
dr. Pusztai Erzsébet, infektológus, korábbi egészségügyi államtitkár
Pusztai Krisztián, tanuló
Radó Péter, oktatáskutató
Scheiring Gábor, közgazdász, szociológus, volt országgyűlési képviselő
Sudár Orsolya, Szikra Mozgalom elnökségi tagja
Szalai Erzsébet, szociológus
Szilágyi Márton, informatikus
Tarr Béla, filmrendező
Tóth András, volt bányász
Tóth Imre Miklós, volt olvasztár, munkanélküli
Vanger Anett, eladó
Vécsi István, polgármester, Ricse
Wittinghoff Tamás, polgármester, Budaörs

Amúgy Karácsony Gergely  mozgalmához csatlakozni is lehet, (ide kattintva) mi pedig senkit nem beszélünk le erről!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: