Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Eljárást indít az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósága Dr. Pergel Elza, Győr megyei jogú város egyik fideszes alpolgármestere ellen, tájékoztatta a 444-et közleményében a Háttér Társaság melegjogi szervezet.

Mint írták, az ombudsmani hivatal az egyenlő bánásmód sérelme miatt indított eljárást Pergel ellen azután, hogy az alpolgármester 2021 júliusában a Facebookon több, a melegek méltóságát sértő bejegyzést is közzétett.

Pergel a Háttér Társaság közleménye szerint egy LMBTQ-témájú film, illetve a kormány homofób törvényét ért bírálatok apropóján tett megjegyzéseket. A filmről azt írta, „deformált, bukást érdemlő mű, gondolat, nyilatkozat és cselekedet”, illetve azon merengett, hogy a közösségi oldalakon „keresetlenül sok” a „köcsög”. Miután a hivatalos oldalán közzétett poszt eltűnt, a magán Facebook-oldalára posztolt képet egy köcsögről, amit úgy kommentált, hogy „[a]mit most felraktam az egy szép köcsög, még a régi, rendeltetése szerinti”. Miután ez a posztja is eltűnt, egy újabb, köcsögöt ábrázoló képet posztolt.

A Háttér Társaság közleményében azt írja, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény valamennyi állami szerv számára tiltja „nemcsak a hátrányos megkülönböztetést, hanem a zaklatást is, vagyis egy társadalmi csoporttal vagy annak tagjával szembeni, emberi méltóságot sértő, megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő, vagy támadó környezetet kialakító megnyilvánulásokat”. Márpedig szerintük Pergel megnyilvánulása egy teljes társadalmi csoportot bélyegzett és alázott meg becsületsértő kifejezésekkel.

A Háttér Társaság közleménye szerint az ombudsmani vizsgálat „jelenleg is folyamatban van”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: