Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

“Jelentés” címet viselő, 80 oldalas anyagot állítottak össze Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt múltjának esetlegesen kompromittáló részleteiről – ezt ő maga közölte, és állítása szerint a dosszié a Fideszben készült, majd ők adták át a DK-nak, amely együttműködése jeléül átadta neki.

Azért is beszél erről nyíltan, mert szerinte semmi komoly nincs benne, csak “összeesküvés-elméletek”. A hvg.hu végignézte a dossziét, amely sok új információt nem tartalmaz, és bár maradtak megválaszolatlan kérdések, az egész inkább tűnik elterelő akciónak, politikai gumicsontnak, mint komoly lejáratásnak.

“Ez nem titkosszolgálati anyag, inkább Kubatov-lista szintű lejárató anyag a személyem ellen, de sok emberről lehet hasonló dossziéja a Fidesznek, besúgóhálózat működik, és ez rá a bizonyíték” – mondta Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhelyen tartott tájékoztatóján, ahol be is mutatta a dokumentumot, bár az abban szereplő, vele kapcsolatba hozható személyeket nem nevezte meg.

 

Márki-Zay azt állította, hogy a dossziét a Fideszben állították össze róla, ezt pedig a Demokratikus Koalíció (DK) felső vezetésétől tudja, mert ők kapták meg a kormánypárttól azzal a javaslattal, hogy az előválasztási kampányban használják fel ellene, segítve saját jelöltjük, Dobrev Klára kampányát.

Ám a DK ezt nem tette meg, hanem – mint Márki-Zay fogalmazott – a “bizalomépítés” jegyében továbbadták neki a paksamétát. Ő pedig most azért beszélt erről nyíltan, mert fel akarta hívni a figyelmet a jelenségre, másrészt állítása szerint ő maga sem talált az anyagban semmi titkolni- vagy szégyellnivalót, ami miatt neki aggódnia kellene, csak “összeesküvés-elméleteket”.

Márki-Zay a sajtótájékoztató után a hvg.hu-nak azt mondta, a DK-nál nem árulták el neki, hogy a Fideszen belül kitől kapták az anyagot. Azt az információnkat, miszerint a dossziét múlt heti találkozójukon személyesen Gyurcsány Ferenc adta át neki, nem kívánta megerősíteni – igaz, nem is cáfolta.

Márki-Zay Péter a hvg.hu-nak arról is beszélt: biztos benne, hogy most is megfigyelik, és van ennél „erősebb” anyaga is róla a Fidesznek:  Hazugságok, feltételezések, következtetések

A hvg.hu Márki-Zay sajtótájékoztatója után belenézhetett a 80 oldalas dossziéba, és ez alapján elmondható, hogy ez tényleg nem titkosszolgálati szintű anyag, hiszen a hangzatos megfogalmazások ellenére, mint például az első oldal tetején nagybetűkkel feltüntetett “jelentés”, vagy az olyan, titkosszolgálati zsargonban is használt szófordulatok, mint “feltérképezés” és “környezettanulmány”, a dosszié anyagát javarészt olyan információk teszik ki, amelyeket néhány órás munkával az internetről, Márki-Zayval kapcsolatban megjelent újságcikkekből, nyilvános cégadatbázisokból is össze lehet szedni.

Az anyag – melyet az “összefoglalót” egyes szám első személyben író ismeretlen állítása szerint informátorok beszámolói alapján is gyűjtött – három, Márki-Zayval kapcsolatba hozható személy köré csoportosított információkból, következtetésekből és feltételezésekből áll.

Márki-Zay Péter feleségével, Vincze Felíciával kapcsolatos anyagok adják a dosszié jelentős részét, főként azokat a már 2-3 évvel ezelőtt a kormánypárti sajtóban megjelent vádakat ismételve, amelyek a szülésznő vállalkozásának pénzügyeit boncolgatták, valamint Vincze Felíciát összefüggésbe hozták otthonszüléssel világra hozott csecsemők későbbi halálával.

Az Origo ezzel kapcsolatos cikkei miatt éppen idén nyár elején nyert Márki-Zay felesége jogerősen pert a kormánypárti portál ellen, és az Origót kétmillió forint sérelemdíjra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla, mert az ítélet szerint a cikkek megsértették Vincze Felícia jó hírnévhez való jogát azzal, hogy “az elfogult, manipulatív” cikkek “úgy vádolták meg az egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyt az egyik legsúlyosabb bűncselekménnyel, a halálos kimenetelű szakmai mulasztással, hogy annak még vékony ténybeli alapja sem állt fenn.”

A 80 oldalas dokumentumban sokat emlegetett másik személy, H. György, aki korábban az Országos Bábaszövetség szóvivője volt, és vele kapcsolatban szintén nem új a dossziéban taglalt információ, miszerint Márki-Zay feleségét anyagilag támogatta kanadai tanulmányai idején. Erről már évekkel ezelőtt például maga Márki-Zay Péter is beszélt a róla készült portrékötetben. Ezt Márki-Zay a sajtótájékoztató után a hvg.hu-nak is megerősítette, de szerinte ebben nincs semmi különös vagy törvénytelen.

A dokumentum azonban más összefüggésben, egy részben közvetve általa tulajdonolt pénzügyi vállalkozás, a Kódexpress Élet- és Nyugdíjbiztosító 2000-es évek elejei felfüggesztésével kapcsolatban is emlegeti H.-t, úgy, mint aki

“MLM-rendszerű piramisjátékot” folytatott befektetői pénzeket gyűjtve, és az anyag megállapításai szerint ebben Márki-Zay is részt vett, mint az “MLM-hálózat fiatal kádere”.
A dokumentum azt is állítja, hogy az „ügynökhálózat kiemelten hatékony „pénzgyárként” működött, ráadásul „a begyűjtött pénzeszközök elpárologtak”, ennek haszonélvezői pedig „az ügynökhálózat legtetején működő üzletkötők” voltak, mint amilyen a dokumentum szerint Márki-Zay is volt, aki „részt is vett a pénzeszközök kiáramoltatásában, tisztára mosásában”.

Márki-Zay Péter később saját honlapján tette közzé a dosszié teljes anyagát – pontosabban annak „cenzúrázott” változatát, mivel kitakarták a szövegből a megítélésük szerint személyes, szenzitív adatokat tartalmazó részeket. Az így közzétett iratanyag ezen a linken érhető el.

 

A HVG elérte  a DK-t, ahol arról érdeklődtünk, hogy pontosan kitől és hogyan került a párthoz a Márki-Zay által bemutatott dokumentum. A DK azt válaszolta, hogy egy vidéki város fideszes önkormányzati képviselője adta a dossziét egy DK-s önkormányzati képviselőnek. A DK-s képviselő, amikor látta, hogy Márki-Zay Péterrel kapcsolatos információk vannak az anyagban, elvitte a dossziét a DK központjába. Mindez az előválasztás második fordulójának utolsó napjaiban történt – közölte a párt.

Azt is hozzátették: a DK ezután “az egyetlen helyes és normális döntést hozta, azt amit Márki-Zay a sajtótájékoztatóján elmondott: átadtuk a dossziét Márki-Zay Péternek”. Előzetesen ahhoz is hozzájárult a DK, hogy Márki-Zay nyilvánosságra hozza a dokumentumot – közölték, megjegyezve: “így viselkednek a demokraták, akik soha semmiben nem alkusznak meg Orbán rendszerével”. Kerestük a témában a Fideszt is, ám arra nem válaszoltak, volt-e bármi köze a kormánypártnak a dossziéhoz, csak egy mondatban reagáltak:

Azt hittük, vége, de úgy látszik, folytatódik a Gyurcsány-show.”
Karácsony Gergely főpolgármester, a Márki-Zay javára az ellenzéki előválasztáson visszalépő miniszterelnök-jelölt is kommentálta a lejáratási szándékról, a dossziéről szóló bejelentést. Facebook-bejegyzésében így írt: „A Fidesz mindent megtesz, hogy szétverje az ellenzéki egységet, de innen is üzenem, nem fogjuk hagyni.”


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: