Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szakértő szerint szűkebb kínálatra és magasabb árakra kell számítani idén, akciók pedig nem igazán lesznek.

Számos népszerű termékkategóriában szűkebb kínálatra és magasabb árakra kell számítani az idei karácsonyi szezonban, a vásárlási kedv azonban a várakozások szerint nagyobb lesz – írta a Népszava.

A jelenség hátterében a koronavírus-járvány az egész világgazdaságot érintő hatása áll, illetve az, hogy a gyártási kapacitások beszűkültek, emellett szállítmányozási, logisztikai problémák is adódnak. A végeredmény az, hogy számos termék jóval kisebb számban és lassabban jut el Európába.

A drágább termékekből emiatt szélesebb, az olcsóbbakból pedig szűkebb a kínálat, ami eleve egy erőteljes drágulás érzetét kelti a vásárlókban” – mondta a lapnak Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója, aki szerint erre rakódik még rá a romló forint/euró árfolyam miatti áremelkedés.

Szerinte a magyar vásárlók így végső soron azt fogják érzékelni, hogy a telefonokért, laptopokért 20-30 százalékkal többet kell fizetni az idei karácsonyi szezonban, mint tavaly.

A tanácsadó hozzátette, nagy léptékű leárazásokra, mint a november elejétől már elinduló Black Friday, nem lehet számítani. Ennek oka, hogy a kereskedők csak olyan termékekre mernek akciót hirdetni, amelyek már most készleten vannak, ez pedig egy szűkebb és drágább termékkör.

„Ezt azt jelenti, hogy az idei ünnepi vásárlási szezonban el lehet búcsúzni az 50–70 százalékos leértékeléstől. Az ugyanakkor megtörténhet, hogy a késve megérkező árucikkekre az ünnepek után hirdetnek meg akciókat a kereskedők” – mondta.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: