Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A pékek önköltsége folyamatosan nő, és még a garantált bérminimum közelgő emelését is ki kellene gazdálkodniuk valahogyan.

A folyamatosan emelkedő búzaárak miatt nyár óta találgatja a sajtó, vajon mikor lépi át az újabb, szimbolikus, négyszáz forintos határt a kenyér ára. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, szeptemberi inflációs jelentéséhez kapcsolódó fogyasztói átlagár-táblázat szerint ezt az egész éves lassú, ám kitartó emelkedés ellenére még épphogy elkerültük: a fehér kenyér kilója januárban átlagosan 374 forint volt, szeptemberben már 399 forintba került a boltokban.

Azóta vélhetően már túl vagyunk ezen is, tekintve hogy a legutóbbi lisztáremelés hatása vélhetően épp októberben jelent meg a pékek áraiban is. Hosszabb távon azonban újabb emelésekre kényszerülhetnek a pékek.

Idén eddig három jelentős lisztáremelés volt, amiből egyet aratás után érvényesítettek a malmok.

Emiatt mintegy 25-30 százalékkal emelkedett a liszt ára, de várhatóan nem áll meg itt a drágulás, tekintve hogy az előrejelzések további búzaáremelést valószínűsítenek
Kapcsolódó

Ki fizeti meg a 400 forintos kakaós csigát? Októberben már szinte biztos a sütőipari áremelés, januárban az újabb lisztáremelés várható. – mondta az Indexnek Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Amint azt az Index  megírta, a magyar gabonapiaci helyzet erőteljesen elszakadt a globális folyamatoktól, és sajátos tényezők drágítják a terményeket, sokszor már a vevői oldal – a malmoktól az állattartókig bezárólag – tűrőképességét tesztelve.

A terménydrágulás ráadásul nem lassul a világ tőzsdéin sem: az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint a párizsi árutőzsdén (Matif) tonnánként 99 996 forintos fronthavi áron jegyezték a héten az étkezési búzát, míg a fekete-tengeri búzára 97 153 forintos áron kötöttek üzletet a chicagói árutőzsdén, a belföldi előállítású búzával pedig 84,6 ezer forintos tonnánkénti áron üzleteltek Chicagóban.

A határidős jegyzések alapján jövőre sem várható érdemi árcsökkenés, a Matif szeptemberi, aratás utáni új búzajegyzései is 84–87,5 ezer forintos sávban szóródnak.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: