Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szabó Tímea az emberi jogok bíróságához fordul a Kövér Lászlótól kapott büntetése miatt. A Párbeszéd társelnöke a Blikknek azt mondta: biztos abban, hogy megnyeri a pert.

Mint ismeretes, még júniusban – az eddigi legmagasabb összegre – 9,7 millió forintra büntette Kövér László házelnök Szabó Tímeát, amiért a kínai Fudan Egyetem budapesti megnyitása miatti tiltakozásul a Kínai Népköztársaság zászlajára emlékeztető, Fidesz feliratú molinót tűzött a parlamenti pulpitusra, ami Kövér szerint megzavart egy államtitkárt a felszólalásában.

Bár a bírság technikailag büntetés, annak összegét az országgyűlés vonja Szabó fizetéséből öt hónapon keresztül, addig csak a 167 ezres minimálbért kapja, ráadásul a politikus vagyonnyilatkozata szerint egy 7,3 milliós tartozása is van, amit szintén törlesztenie kell, így – mint azt Szabó a Blikknek elárulta – a családnak le kellett kicsit faragnia a költségekből.

A politikus a lapnak azt is elmondta, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, és biztos abban, hogy megnyeri a pert, ugyanis 2014-ben a bíróság kimondta, hogy a magyar állam az emberi jogok európai egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkező pontját sérti meg, amikor ellenzéki képviselőket – akkor a bírósághoz összesen heten fordultak, köztük olyan, akit Kövér 155 ezerre büntetett – bírságol a házelnök.

Ilyenkor a bírság összegét vissza kellett utalni, de egy nagyjából háromezer eurós (kb. egymillió forint) nem vagyoni kártérítés, valamint egy kb. ezer eurós (kb. 360 ezer forint) eljárási költség is megilleti a megbüntetett képviselőt – teszi hozzá a Blikk.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: