Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Varjú László, a DK alelnöke úgy fogalmazott: „jó lenne, ha minden év választási év lenne”. Nehezményezte ugyanis, hogy a kormány egészen eddig, a válság alatt sem segítette a magyarokat, akiknek emiatt már a karácsonyuk is veszélybe került, és arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte az elszabaduló infláció részben a kormány hibája.

Az infláció elszabadulása világjelenség, de részben a magyar kormány tevékenységének eredménye – erről beszélt Varju László a Demokratikus Koalíció alelnök az ATV Start című műsorában.

Mivel a magyar kormány rosszul kezelte a járvány nyomán keletkező a gazdasági válságot, ezért a hátrányok most hatványozottabban vannak jelen a gazdaságban – magyarázta az ellenzéki politikus.

Varju egy korábbi közleményében úgy fogalmazott: az infláció már a magyar családok karácsonyát fenyegeti az infláció. Annak kapcsán, hogy egy reprezentatív mérés szerint a magyarok több tízezer forinttal többet kívánnak költeni karácsonyra, a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs mindenkinek erre lehetősége.

A nyugdíjasoknak beígért a nyugdíjprémium, és nyugdíjemelés kapcsán pedig úgy fogalmazott: „jó lenne, ha minden év választási év lenne”. Varju szerint ugyanis a kormány most „szavazatvásárló jelleggel”, minden kontroll nélkül igyekszik behozni a lemaradását, azt hogy nem segített a válság alatt.

De nehezményezte azt is, hogy a minimálbéremelést részben az iparűzési adó felének elvonásából finanszírozná a kormány. A kormány mindent más kontójára csinál, most például az önkormányzatokéra – fogalmazott.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: