Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének tagjaként, a jobbikos Lukács László György levelet írt Matteo Mecaccinak, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája igazgatójának.

Az EBESZ neve onnan csenghet ismerősen mindenkinek, hogy ez az a nemzetközi szervezet, amelyik választási megfigyelőket és jelentéseket szokót készíteni egy-egy ország választásáról, nemzetközi szinten tehát felügyeli a törvényességet.

A jobbikos képviselő azért fordult az EBESZ-hez, mert a demokratikus értékek aláásásának tartja azt, hogy „az Orbán Viktor vezette Fidesz törvénymódosítással legalizálta a voksturizmust.

Ezzel ugyanis a jelenlegi kormánypárt fiktív lakcímekkel, a szavazók utaztatásával, illetve szállításával nagymértékben képes befolyásolni a parlamenti választások eredményét.

Ugyanis a magyar választási rendszer egyik lényeges azonosító adata a személyek lakcíme, amely meghatározza a szavazás helyszínét, és magában hordozza a helyi és országos közügyekbe való beleszólás módját is.

Így a lakóhely – amelynek fogalmát most, a választás előtt pár hónappal változtatta meg a kormány – az egyik biztonsági elem azzal szemben, hogy a választókerületek lakosságszámát visszaélés-szerűen, a választás tisztaságát sértő módon lehessen befolyásolni fiktív lakcímmel vagy szavazók utaztatásával, szállításával egy-egy kiélezett, versengő körzetben.

Az eddig meglévő törvényi garanciák kiiktatása így különösen a korábbi valótlan – tehát az életvitelszerű tartózkodás tényének valótlan bejelentése – lakcímbejelentés büntethetőségének megszüntetése lényegesen és érdemben befolyásolhatja a magyar választások tisztaságát.- írja az ellenzéki politikus.

Lukács azt kéri az EBESZ-től, hogy  irodájuk kiemelten foglalkozzon ezzel a friss, a magyar választásokat negatívan érintő változtatással.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: