Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Elkészült az európai parlament egyik szakbizottságának, a LIBE bizottságnak jelentése a magyarországi jogállamiság helyzetéről. A Magyarországra látogató delegációnak Donáth Anna is tagja volt, ennek kapcsán elmondta, hogy a magyar fél nem volt hajlandó a párbeszédre, Orbán Viktor lemondta a találkozót, és volt olyan jobboldali médiamunkás, aki rájuk csapta az ajtót.

Donáth Anna a LIBE bizottság magyarországi látogatása kapcsán az Egyenes beszédben elmondta, hogy ez az Európai Parlament egyik legkomolyabb bizottsága, amelybe minden frakció és a független képviselők is delegálnak tagokat.

Az a delegáció, amit Magyarországra küldtek, is különböző pártok tagjaiból állt. Konzervatív, szélsőjobboldali, zöld és szociáldemokrata képviselő is volt köztük – magyarázta a Momentum elnöke és EP-képviselője, aki maga is tagja a LIBE bizottságnak.

A politikus elmondta, hogy az a megállapítás született, hogy a Sargentini-jelentéshez képest nemhogy javult, hanem romlott a jogállamiság helyzete, a kormány nem tett semmit ezzel szemben.

A jelentésben van egy súlyos mondat: a széles körben elterjedt korrupció egy párhuzamos állam kialakulásához vezetett. Donáth Anna erre úgy reagált, hogy egyértelműen kézzelfogható a rendszerben Polt Péter személye, aki egyszemélyben blokkolja azt, hogy az ügyészség a kormányhoz kötödő emberek korrupciós tevékenységét kivizsgálja. A Momentum politikusa szerint egyértelműen a korrupció eredménye az, hogy ez a mélyállam kiépült, hiszen “folyamatosan ide talicskázza ki Orbán Viktor a közpénzt”.

A delegáció mindenkivel is leült – mondta Donáth arra reagálva, hogy állt össze a jelentés. “Egyedül egy emberrel nem találkoztunk, Orbán Viktorral, aki gyáván megfutamodott. Pedig előtte hányszor szajkózták, hogy az Európai Parlamentet nem érdekli Magyarország valódi helyzete, mert nem jönnek el” – folytatta az EP-képviselő.

Bár Varga Judit fogadta a bizottságot, Orbán Viktorral is volt egy megbeszélt találkozójuk, amit a miniszterelnök lemondott. “Ha nincs mitől félni, akkor miért nem ül le beszélgetni azzal a bizottsággal, akinek a jelenlétét eddig ennyire hiányolta?” – tette fel a kérdést.

Donáth Anna szerint az volt a legmeggyőzőbb, hogy “a kormányzattól elvileg független szervezetek, mint a Kúria, Legfőbb Ügyészség, ugyanazt a kormányzati propagandaszöveget tolta”.

Arra a kérdésre, hogy mi következik a jelentésből, Donáth elmondta, hogy ez alapján fognak ajánlásokat megfogalmazni a Tanács felé, és remélik, hogy ezek még idén terítékre kerülnek.

“Nem lehet párbeszédet folytatni, mert nem hajlandó a magyar fél párbeszédet folytatni” – mondta Donáth Anna. Azt is elárulta, hogy volt olyan jobboldali médiamunkatárs, aki ugyan találkozott velük, felolvasta a vezércikkét arról, miért nem kell velük találkoznia, majd rájuk vágta az ajtót.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: