Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komoly gyomros Orbánnak, az új német kormány találkozni fog Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével.

Már elindult annak a berlini útnak a szervezése, amelynek keretében az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a német kormány képviselőivel találkozhatna – mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője a német szociáldemokratákon keresztül tervezi az út szervezését.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje november közepén járt Brüsszelben, ahol találkozott négy EP-frakció vezetőjével, hat uniós biztossal, civil szervezetek, think-thank-ek képviselőivel is.

December elején Varsóban találkozott Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével, majd az ezt követő sajtótájékoztatón gyakorlatilag az hangzott el, hogy az Európai Néppárt szívesen látná soraiban Márki-Zayékat.

A politikus – bizonyos tervekre hivatkozva – arról is beszélt, hogy a választások utáni időszakban a kormány 100-150 ezer ukrán, indiai és pakisztáni vendégmunkás betelepítését tervezi a munkaerőhiány csökkentése érdekében.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: