Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hajnal Miklós még a nyáron fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz, valódi vizsgálat helyett csak várlázító választ kapott. 

 

A Momentum politikusa még nyáron tett feljelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál. „Az azóta eltelt 4 hónap alatt a kartellek felderítéséért felelős hatóságtól annyi tellett, hogy írt egy levelet a Közbeszerzési Hatóságnak és a Miniszterelnökségnek.

Ők nagy meglepetésre visszaírták, hogy nincs itt semmi látnivaló. A GVH ezután széttárta a kezét, és azt mondta, én, mint bejelentő nem tettem eleget az ügy felderítése érdekében.” – írja Hajnal a Facebookon.

Az ellenzéki jelölt nem hagyja annyiban a dolgot, most  bírósághoz fordul! Arra kérem a bíróságot, semmisítse meg a GVH döntését, és kötelezze a Versenyhivatalt, hogy legalább egy rendes vizsgálatot indítson a kartellgyanús ügyekben Orbán Viktor gyerekkori barátja és veje ellen!- szögezi le

A Hegyvidéken található Testnevelési Egyetem 2020-as felújítási pályázatát úgy nyerte meg Mészáros Lőrinc, hogy csak Mészáros cége, a ZÁÉV és Tiborcz cége, a WHB Groupba tartozó WHB Kft. indult. Tiborcz hiányosan adta be a pályázatát, hiánypótlásra szólították fel. A hiánypótlási eljárást azonban nem sikerült helyesen kitöltenie. Ilyen amatőr hibát követnének el a 23 milliárd forintos megbízásért való versenyben?

Mindez egy héttel azután történt, amikor a „versenytársak”, Mészáros Lőrinc és a Tiborczhoz köthető WHB Groupba tartozó másik cég közösen nyerte el a Városligetben épülő Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont befejező kiegészítő munkálatai tendert. Az Új Néprajzi Múzeumot egyébként ketten együtt 26 milliárdért építették.

Továbbá ugyanebben a hónapban elbírálásra vártak, majd elnyerték szintén közösen, konzorciumban a Fürjes Balázs alá tartozó Budapesti Atlétikai Stadion 190 milliárdos generálkivitelező munkálatait.

A két cégcsoport egyébként már legalább 2015 óta kapcsolatban van, hiszen együtt, konzorciumban építették az MTK stadionját, valamint 2017-ben a végül bruttó 190 milliárdra rúgó, szintén Fürjes Balázs alá tartozó Puskás Arénát is!

Na de miért tehetik ezt meg Mészárosék? Többek között azért, mert több szakértő szerint a Testnevelési Egyetem és a többi beruházás kiírása erősen versenyszűkítő. Ez nincsen rendben!

Nyáron arra kértem a GVH-t, ne söpörjék szőnyeg alá a problémákat és ne falazzanak Orbán tisztességtelen, korrupt rendszerének! Most pedig bepereltem őket, mert nem végezték a dolgukat.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: