Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor megerősítette az ATV információját, amely szerint Novák Katalint jelölik köztársasági elnöknek.

Az ATV kérdésére, miszerint Áder János mandátuma hamarosan lejár, a miniszterelnök azt mondta: sajnálja, hogy ennek eljött az ideje. Az eljárásrend szerint javaslatot kell tenni a köztársasági elnök új személyére, ez 40 képviselő aláírásával történhet meg, az elnökség megvitatta a kérdést, és Orbán Viktor megtette a javaslatot: Novák Katalin lesz a jelölt.

Novák Katalin 1977 szeptember 6-án született Szegeden, végzettsége szerint közgazdász, 2001-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett okleveles közgazdász diplomát, de 1999 és 2004 között a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint az Párizs-Nanterre-i Egyetem Közösségi és francia jogi képzésén vett részt.

2001-ben kezdte meg munkáját a politikai pályán, először külügyminisztériumi referensként, majd 2010 és 2012 között miniszteri tanácsadó volt a külügyi tárca miniszteri kabinetjében. 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumában miniszteri kabinetfőnök lett, 2014-ig dolgozott itt, közben 2013-2014-ben a Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa volt.

2014 és 2020 között az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára volt, 2018-tól országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 2020-ban a Miniszterelnökség családokért felelős tárca nélküli minisztere lett.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: