Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Halász Judit gyermekdalain több generáció cseperedett fel, most pedig a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő beszélt gyerekkoráról az UNICEF Magyarország Így lettem című podcast- és videósorozatában.

„A háborúban születtem, és őrületes szegénységet éltünk akkor meg, mégis gyönyörű gyerekkorom volt, mert a családom úgy vett engem körül, hogy rengeteg szeretetet kaptam” – mesélte az énekesnő, aki elmondása szerint a család férfi tagjai mindig a harctéren voltak, édesapját csak akkor engedték haza a Don-kanyarból, amikor megszületett.

„Karácsonyfa volt, gyertyák égtek rajta, és még a háború előttről maradt díszek. Anyukám főzött valamit, amit éppen lehetett kapni, a nagynéném pedig csengetett és szóltak, hogy megjött a Jézuska.

Ajándék már nem nagyon volt. Amikor először kaptam ajándékot, arra nagyon emlékszem. Egy babakocsit kaptam. De nem igazán az ajándék volt a lényeg, hanem az együttlét, a béke” – mondta el a Blikknek.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: