Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hátunk mögött hagyott évben másfél évtized után tapasztaltuk meg, mit jelent az infláció – pedig már 2020-ban is a pénzromlás miatt fogyasztottunk többet. Amit legjobban érez a pénztárcánk, az az élelmiszerek drágulása. E tekintetben nem túl jó hír, hogy az MNB szerint 2022-ben is az élelmiszerek drágulása hajtja majd legkomolyabban az inflációt.

Idén újra megtapasztalhattuk, milyen az az elszabaduló infláció. A gyors pénzromlásban a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk és az azt követő globális ellátási problémák, valamint a lendületes alapanyag- és élelmiszer-drágulás játszik szerepet.

Sok termék esetében az áremelkedés miatt a vásárlásról le lehet mondani vagy elhalasztani, az élelmiszereknél ez érthető okokból nem opció. Márpedig az élelmiszer-kiadások fedik az egy főre jutó kiadások legnagyobb részét.

2020-ban a már említett 1,37 milliós egy főre jutó kiadás 26,1 százaléka ment élelmiszerre és alkoholmentes italra. Ezen belül egyébként az élelmiszerszámla 326 ezer forintot tett ki, az italoké 32 ezer forint volt.

Az élelmiszerárak emelkedése idén komoly muníciót szolgáltatott az infláció gyorsulásának. Bár a novemberi 7,4 százalékos pénzromláson belül az élelmiszerek csoportja a KSH adatai szerint ennél visszafogottabban, csak hat százalékkal nőtt, több, az inflációs kosárban szereplő alapvető és népszerű termék ára elszabadult.

A napraforgó-étolaj literje 29 százalékkal 720 forintra, a 200-250 grammos tejes margarin ára 25 százalékkal 348 forintra, az akácméz kilója 23 százalékkal 5640 forintra, az úgynevezett kései burgonya kilója 23 százalékkal 260 forintra, a finomliszt 21 százalékkal 218 forintra, a fehér kenyér 17 százalékkal 433 forintra, a félbarna kenyér pedig 15 százalékkal 378 forintra drágult az országos átlagárakat nézve. Ennél azonban az egyes boltokban jóval magasabbak lehetnek az árak.

A jövő sem túl szívderítő, hiszen az energia és az alapanyagok drágulása egyelőre kitart, ezért jövőre is élelmiszer-drágulással lehet számolni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentése például azt vetíti előre, hogy „a gazdaságok újraindulásával és a globális kínálati problémák kialakulásával mind a nyersanyagárak, mind az élelmiszerárak megemelkedtek nemzetközileg, amelyek a hazai fogyasztói árakba is begyűrűznek”.

A jegybanki prognózis szerint miközben 2022-ben az éves átlagos infláció 4,7–5,1 százalékos lesz, addig az élelmiszerek árában majdnem hétszázalékos további drágulással számolhatunk átlagosan. A mostani kilátások szerint tehát az élelmiszerek beszerzése jövőre is komolyabb összeget fog kivenni a pénztárcákból.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: