Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bár Márki-Zay Péter újévi köszöntőjében nem mondott semmi hasonlót, a Kétfarkú Kutyák meg heves csaholással védik a Fideszt és leparasztozták az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.

Az ellenzéki szavazókat próbálta buzdítani Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mikor újév alkalmából arról beszélt, egy összefogott ellenzéknek 2018-ban is lett volna esélye legyőzni a Fideszt, most pedig még több van, hiszen azóta sokkal rosszabb lett a helyzet: nagy volt az áremelkedés és a covid-halálozásban is élen jár Magyarország.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a következőt mondta: „Ha 2018-ban már több körzetet nyerhetett volna az ellenzék, ha összefog, ha 2018-ban már a listán legyőzte volna a Fideszt, ha összefog, akkor most miért kételkednek? Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban?

A covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek és csatlakoztak az előválasztás során már az ellenzékhez, ők messze nagy többségben kormánykritikusak.”

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely a Facebookon ezeket a mondatokat forgatta ki, „már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság.” Kovács egy olyan idézetet emelt ki az egyik tudósításból, hogy Márki-Zay szerint a koronavírus megtizedelte a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat, holott szó szerint nem ezt mondta.

De ez nem számít, a Kétfarkú Kutyák csaholva képviselik a Fidesz érdekeit. Ennyi.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: