forrás:zoom.hu
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon nehéz évet zártunk, szeretnénk, ha a jövő évi szebb lenne, mondta Márki-Zay Péter az újévi köszöntőjében.

„Egész évben öntötték ránk a gyűlöletet, nőtt a magyar társadalom megosztottsága. (..) A kormányzat azzal riogatott, hogy óvodásokat akarnak átműteni, hogy Brüsszel, hogy genderlobbi. Nyilván Szájerre gondoltak,” jelentette ki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Márki-Zay szerint nem érdemes csüggedni, van reális esély a kormányváltásra, erre bizonyíték szerinte, hogy Orbán félelmében „az elmúlt 1100 év” legnagyobb osztogatásába kezdett.

Éppen az ellenzék erejét bizonyítja az a hatalmas küzdelem, amit a Fidesz most folytat,
mondta. Szerinte „elérkeztünk egy olyan helyzethez, amikor hazánk tisztességét 12 év után helyre lehet állítani, (…) most végre lehet egy tisztességes Magyarország.” Márki-Zay szerint nem támogatják a Fideszt most többen, mint 2018-ban, sőt, a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat megtizedelte a koronavírus.

A covidban „megtizedelt” időskorú lakosság nagy arányban szavazott a Fideszre, míg az előválasztáson részt vevő fiatalok kormánykritikusak – folytatta a gondolatmenetet.

Higgyenek annak, amit látnak és ne a Fidesznek. Rátért arra is, hogy az előválasztási győzelem után meglepte, hogy a csapatának kell „nyerni”, közös programot írni, összefogni a pártokat. Sikerült egy szakértői csapatot megszervezni, jönnek a videós tartalmak és adományokból plakátolnak is majd. Szerinte el lehet zavarni a „legkorruptabb kormányt”, és valódi változás jöhet az országban.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: