Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szombat hajnalban holtan találták egy olaszországi klubban Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát, a DK közeli ismert véleményvezért.

Az 46 éves író holttestét a Rómában található Bananon nevű privát klub törökfürdőjének mosdójában találták meg. Halálát a szív és a keringés leállása okozta. Megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül

Bűncselekményre utaló nyom nem merült fel, de a rendőrség a helyszínen talált kábítószergyanús anyagok, egy zacskó fehér por és néhány fiola miatt eljárást folytat.

Az olasz lap azt írja, hogy Homonnay máshol ünnepelte a szilvesztert, és hajnali 5 órakor ment a klubba. Tanúk elmondása szerint a fürdőben szombat délelőtt a klub tulajdonosa is rosszul lett, arra panaszkodott, hogy nem kap levegőt.

Homonnay Gergely a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán angol-német szakon végzett, majd Pécsett és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, majd újságíróként dolgozott, volt a Best, a Story munkatársa, de írásai jelentek meg a Nők Lapja Psziché lapban, a wmn.hu-n és a szeretlekmagyarorszag.hu-n – írja róla a Wikipédia.

Tizenöt évvel ezelőtt kezdett el blogolni, neve a gonzalo és a dagadtanoverem című blogokról vált ismertté. Hozzá kötődik az Erzsi for president Facebook oldal.  Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a gazda viszonyát kisállatához, illetve a politikai életet.

Homonnay Gergely a Demokratikus Koalíció aktivistájaként a 2018-as áprilisi választás után kapcsolódott be a politikába, az áprilisi tüntetések egyik főszervezője volt. 2021 szeptemberében Novák Katalinra tett becsületsértő kijelentése miatt jogerősen elítélték. Egy év próbaidőre bocsátották és a perköltségek megfizetésére kötelezték. Az utóbbi időben Rómában élt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: