Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Visszahívták alpolgármesteri megbízatásából Simon Erikát Szadán. Ő volt az, aki elindult az ellenzéki előválasztáson, majd állítása szerint ezután a térség fideszes országgyűlési képviselője – Vécsey László – az eltávolítását kérte a polgármestertől.

A Telexnek azt nyilatkozta, hogy a fideszes képviselő csak akkor támogatja Szadát, ha megválnak Simon Erikától. Az országgyűlési képviselő és Pintér Lajos polgármester is cáfolta ezt az állítást a portálnak.

A bő 5 ezer lakosú, Gödöllő közelében fekvő Szadán kedden reggel tartottak képviselő-testületi ülést, amelynek egyetlen napirendi pontja Simon Erika alpolgármesteri visszahívása volt.

Az előterjesztést jegyző Pintér Lajos polgármester (Változás Útján Egyesület) a kezdeményezését azzal indokolta, hogy az ugyancsak az egyesület tagjaként mandátumhoz jutott Simon Erika politikai szerepet vállalt az ellenzéki összefogásban, jelöltként elindult az őszi előválasztáson, ráadásul az ő, illetve a testületi tagokkal történt előzetes egyeztetés nélkül. Noha az alpolgármester az előválasztáson csak a második helyen végzett, de Pintér Lajos polgármester szerint azóta is kampányol.

Ez pedig – vélekedett – ellentétes a Változás Útján Egyesület (VÚE) értékrendjével, amelynek országos politikától mentes, helyi politizálás a célja. A polgármester szerint a képviselő-testület pártsemleges célkitűzései Simon Erika tevékenységével nem összeegyeztethetők, és így Simon Erika nem képviselheti megfelelően és pártatlanul a polgármestert sem.

A polgármesterrel együtt kilenctagú testületben többséget kapott a visszahívásáról szóló javaslat (7 igen és 1 nem szavazat, egy képviselő nem vett részt az ülésen). Simon Erika azt mondta, fontos volt a számára, hogy a történtek után „az eltávolítását ne lehessen fű alatt véghez vinni”.

Simon Erika elmondása szerint az ülésen újdonságot jelentett, hogy az egyik képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke szakmai kifogásokat emlegetett vele szemben a pályázatokat illetően, hiszen ilyen vélemény korábban nem jutott el hozzá.

Beszámolt arról is, hogy Pintér Lajos polgármester az ülésen megkérdezte tőle, lemond-e a képviselői mandátumáról. Ezt lapunk is felvetette neki, de azt felelte: nem. – Ezt a lakosok részéről érzékelt támogatás miatt sem teheti meg – magyarázta.

Megismételte továbbá: miután egy képviselőtársa elárulta neki, hogy Vécsey az eltávolítását kérte – mert csak akkor hajlandó támogatni Szadát –, ezt a polgármester is megerősítette neki és más személyeknek. (Mint fentebb említettük, ezt az ügyről először beszámoló portálnak Vécsey és a polgármester is cáfolta.)

Vécsey László különben több cikluson át volt Szada polgármestere, egészen addig, míg a parlamenti képviselői és a polgármesteri megbízás nem vált összeférhetetlenné 2014-ben. Helyi forrásaink azt mondták, erős kézzel vezette a települést, később sem távolodott el Szadától. A 2014-ben – függetlenként – megválasztott Oroszi Sándor polgármestersége alatt rendszeresen részt vett a testületi üléseken is.

A 2014-es önkormányzati választáson egyébként a Fidesz favoritja nem Oroszi Sándor volt, a kormánypárt helyi csoportja ugyanis saját jelöltet állított, ám vereséget szenvedett. Vécsey rajta tartotta kezét az egyre népesebb településen – fogalmazott egy forrásunk. 2019-ben már a Fidesz nem állított Oroszi Sándorral szemben jelöltet, beálltak mögé. Még az országgyűlési képviselő felesége is támogatta, aki ugyan elindult képviselő-jelöltként, de nem jutott mandátumhoz.

Ekkoriban formálódott a településért tenni akarók egy csoportja, a Változás Útján Egyesület, amely a neve alapján a korábbi településvezetéssel szemben határozta meg magát. A szervezetnek számos, korábban a Fideszhez kötődő személy is tagja lett. Többen ezt a kormánypárt helyi csoportjában bekövetkezett töréssel magyarázták.

Így lett az egyesület tagja – több lakos egybehangzó állítása szerint a Fidesz közeléből indult – Pintér Lajos is, aki aztán 2019-ben a Fidesz által támogatott Oroszival szemben elnyerte a polgármesteri tisztséget. A testületben a VÚE jelöltjei kerültek jelentős többségbe, a Fidesznek két jelöltje jutott be.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: