Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

László Imre, Újbuda ellenzéki polgármester az ATV Start című műsorában elmondta, hogy Orbánék újra piti bosszút álltak, a kormány betiltotta az nekik a még előző vezetés által itt hagyott adósság átütemezését.

A polgármester a műsorban beszélt arról : a kormány nem engedélyezte egy hitel futamidejének meghosszabbítását, amelyre a kerületnek egyébként lett volna lehetősége. László Imre elmondta, hogy két épület felépítéséhez és átalakításához vett fel az elődjük – vagyis a korábbi önkormányzat – egy nagy összegű hitelt, amit folyamatosan fizetnek vissza.

A bank partner volt a futamidő meghosszabbításában, nyáron ezért beadták a kormány irányába ezt a kérelmet, de csak nemrég, a két ünnep között jött meg a válasz, hogy ezt nem engedélyezik – a polgármester szerint válaszukban nem is hivatkoznak semmire. Ez a XI. kerületnek 76 millió forintot jelent.

László Imre szerint a III. kerület és Kiss László polgármester esetében „még kacifántosabb” a történet, ott ugyanis fideszes elődjük vett fel egy nagy összegű hitelt, nekik 272 millió forintot jelentene, ha ezt az átütemezést engedélyezte volna a kormány.

Szerinte ezt a felújítások, beruházások sínylik meg legjobban, nem készülnek el például a járdák, vagy az utak felújításai. A polgármester elmondta, hogy ezt folyamatosan kommunikálják a lakosság felé az újbudai újságban és televízióban.

Beszélt arról is, hogy a kerület is béreket emel, a cafeteriát is megemelték, ugyanakkor biztosítják a jutalmat is, hogy érezzék a dolgozók az anyagi megbecsülést. Viszont ezt is csak átütemezéssel lehet megoldani, máshonnan kell tehát elvenni a pénzt – tette hozzá.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: