Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ron Weber 2002-ben vezette győzelemre az MSZP kampányát, de világ számos országában vezetett már győztes kampányt. Weber most megszólalt, szerinte a parlamenti többséghez nem lesz elég csupán egy közös jelölt indítása.

Választásokat csak egyéni körzetekben lehet nyerni, nem tv-stúdiókból, nem sajtótájékoztatókról és nem is szép szlogenek vagy grafikák révén. Ron Werber kampánytanácsadó a HVG360-nak adott interjújában az ellenzéki összefogás jelenlegi nehézkesen induló felkészülése kapcsán fejtette ki kritikai véleményét.

Úgy látja, a parlamenti többséghez nem lesz elég csupán egy közös jelölt indítása. Ők saját erejükből csak erős ellenzéki körzetben tudnak nyerni, a többieknek viszont széles körű, országos szintű támogatásra lesz szükségük.

Az is kulcskérdés, hogy az ellenzéknek az utcai jelenléthez megvannak-e az embereik, ezen túlmenően pedig még megfigyelőket is delegálniuk kell az összes szavazóhelyiségbe. Az embereiket fel kell szerelni és megmozgatni, ez hatalmas szervezettséget, anyagi és humán erőforrást igényel, nem meglepő, hogy mindezt a politikai vezetők szeretik megúszni, és inkább a közösségi médiás, tévés, rádiós, utcafórumos komfortzónában mozognak.

Ha ezeket nem sikerült megugrani ez idáig, és néhány hónappal a választások előtt a háttérben még mindig feszültek a tárgyalások, az nagyon rossz jel… A szervezettség kérdése mindent felülír, enélkül nem lehet választást nyerni,
véli a szakértő.

A politikusok ópiuma a közvélemény-kutatás. Sokan hajlamosak csak a mérésekre koncentrálni: ez elveszi a figyelmet attól, hogy a sikerhez alulról kell építkezni. Nem feltétlenül lehet a választás napján támogatóból szavazót csinálni.

Ha mondjuk 52-48 arányban vezetsz a mérésekben, de te csak a támogatóid 60, míg az ellenfeled a 70 százalékát tudja megmozgatni, annak ellenére vesztettél, hogy a közvélemény-kutatók az ellenkezőjét mondták.

Ron Werber szerint már 2019-ben, az önkormányzati választások budapesti előválasztásából kiderült, hogy az ellenzéki szavazókat motiválja, megmozgatja a választási lehetőség, és a pártok számára is előnyös volt, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhettek a támogatóikkal a saját közösségeiken belül. Ilyen szintű kötődést és választási motivációt egyetlen közösségi médiás kampány vagy tévészereplés sem tud generálni.

Most újra össze kell kapcsolódni a választókkal, és tiszta képet adni arról, hogy hisznek a győzelemben és képesek együttműködni a közös célért. Ha nem így lesz, az azt üzeni, hogy csak üres retorikával küzdenek egy esélytelen sikerért, jobbára azért, hogy a saját seggüket mentsék.

A kampánystratéga úgy látja, Márki-Zay Péter miniszterelnöki jelöltségét örömmel fogadták az ellenzéki térfélen, az új játékos feltűnése reményt hozott, tudományos, szakmai és családi profiljai pedig tovább erősítették. Ugyanakkor párton kívüliként tapasztalatlanul mozoghat az összefogásban. A szerteágazó koalíció csapattá kovácsolásához a személyes tehetség mellett rengeteg tapasztalatra, kompromisszumra és türelemre van szükség.

Az izraeli szakember Márki-Zay karakterét úgy jellemezte, hogy megvan benne minden, ami ahhoz szükséges, hogy legyőzze Orbánt bármilyen élő vitában, szócsatában, ha kellően felkészül.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: