Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó a Facebookon hívta a fel a figyelmet az Orbánt támogató egyesület botrányos nyilatkozatára, íme Lendvai írása:

Irigykedem. Én itt strapálom magam mindenféle írásokkal, a Honfoglalás 2000 Egyesületből meg csak úgy jön. Sokkal jobb szövegek, mint amit én bármikor ki tudnék találni.
Az Orbán feltétlen hívének számító egyesület most ezt a nyilatkozatot adta ki. A címe: „Ruszkik ide!” És ez nem vicc.

„Februárban hazánkba látogat Putyin elnök, ezért kérjük a kormányt, fontolja meg: kérje, hogy nyugati megfigyelők és rendőrök mellett orosz rendőrök is vigyázzanak középületeinkre, a hidakra, a Nemzeti Bankra stb.

Ugyanis a várható súlyos vereség miatt őrjöngő ellenzék károkat tehetne épületeinkben, egyéb értékeinkben. A civil szervezet külön is kérni fogja Putyin elnököt látogatása során, hogy legyen segítségünkre a rend fenntartásában. 1990-ben azt mondtuk: ‘ruszkik haza’ – most azt kérjük, ruszkik ide!”

Gyötör a kíváncsiság: mi szerepel még az egyesület munkatervében. (Úgy vagyok, ahogy az angol vicc szerzője: „Szeretném tudni, ki találta fel a szexet. Kíváncsi lennéék, most min dolgozik.”)

Szerintem az önkormányzati választásokra a törököket készülnek behívni, az EP-választásra meg talán a tatárokat. Fontos a történelmi tapasztalat és a helyismeret.
És ha igazuk van azoknak, akik azt gyanítják: Nazarbajev mint a hazai kipcsak törzsek elnöke nálunk talált menedékre (amúgy én nem hiszem), akkor is megvan a magyarázat. A kormány meghívta, hogy őrködjön a választások tisztaságán.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: