Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

A DK szerint ez az orbáni egészségpolitika összeomlásának újabb bizonyítéka.

Közleményben emlékeztet a Demokratikus Koalíció (DK), hogy hiába állnak helyt hősiesen a koronavírus járvány ötödik hullámának kapujában is az egészségügyi dolgozók, „az Orbán-kormány csődöt mondó” egészségpolitikájának és a folyamatos létszámhiánynak a következményeként az elmúlt hónapokban tovább nőttek a már korábban is történelmi hosszúságú várólisták.

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla legfrissebb adatok alapján ugyanis 2022 januárjában Magyarországon átlagosan egy csípőprotézis műtétre 528 napot, térdprotézis műtétre pedig 471 napot kell várni  – hivatkoznak a számokra a közleményben.

A Demokratikus Koalíció megengedhetetlennek tartja, hogy Európa szívében 2022-ben a gyógyulni vágyó, tisztességes magyar állampolgároknak közel másfél évet kell fájdalommal együtt élniük olyan műtéti beavatkozásokra várva, amelyek jelentősen javítanák a mindennapi életminőségüket. „Ez az orbáni egészségpolitika lesújtó öröksége – írják.

A kormányváltás után az új kormány célja lesz egy év alatt fokozatosan megteremteni annak a feltételeit, hogy egyetlen várólista se lehessen hosszabb két hónapnál.

A DK meggyőződése, hogy orvosolni kell a létszámhiányt, tisztességes munkakörülményeket, erkölcsi és anyagi megbecsülést kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak, hiszen pontosan tudjuk, hogy embert csak ember tud gyógyítani.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: