Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó legújabb Facebook bejegyzésében, most Varga Judit miniszter asszonyt igazította el.

 

Na, most már affektálok is. Azt hittem, csak hazát árulok, de úgy látszik, ennél sokoldalúbb vagyok. És még elemi szövegértési problémáim is vannak! Nyilván én vagyok hülye. meg az értelmező szótár, meg az idegen szavak szótára. Varga Judit tudja jól. Ezt is.
Mi többiek (nem véletlenül nincs köztünk egy darab igazsságügyminiszter se) azt hittük, hogy az „affektál” szó azt jelenti: kényeskedik. Már gyerekkorunkban előszeretettel neveztük „affekta majomnak” a nyávogásra hajlamos barátnőket.
Ezzel szemben a miniszter az EBESZ delegáció érkezését így kommentálta: „A baloldal már affektál a hír hallatára”. Ha jól értem (ami nem könnyű), olyasmit akarhat mondani, hogy az ellenzék örömködik, elégtételt érez, mert lám, az EBESZ szerint is szó férhet a magyar választások tisztaságához.
Attól félek, más szavakat is eltérően használunk. Pl. a szeretetet. Varga Judit azt állítja, az EBESZ-ellenőrzés „bevett szokás, rutin”, „nincs ezzel semmi gond”. (Ez persze jó nagy hazugság: szó sincs rutinról.
Ez nem a szokásos, néhány fős delegáció, hanem egy több, mint 200 fős csapat teljeskörű ellenőrzése. Ilyesmi előttünk csak egyszer fordult elő uniós országban. Meg is indokolták: fenáll a megfélemlítés, a szavazatvásárlás veszélye, aggályos a médiahelyzet és a kampánfinanszírozás.)
Olyannyíira rendben van minden, hogy -így Varga Judit- „szeretettel várjuk Magyarországon az EBESZ megfigyelőit”.
Ennek megfelelően a kormány hírharsonájában, a Magyar Nemzetben Pilhál György a következőképpen fejezte ki túláradóan gyöngéd szeretetét:
„Ilyen teljes körű missziót legfeljebb katonai juntákba szokott vezényelni az EBESZ, esetleg emberevő vidékekre.” (Ennyit a „rutinról”.) „Ócska provokációról van tehát szó”, amelyről persze az ellenzék tehet. Éppen ezért „április 3-án nemcsak az amerikai porszívóügynököt és Kabul Rózsáját, hanem az EBESZ-t is visszazavarhatjuk oda, ahonnan jöttek.”
Ennyit a szeretetről. Kedves kormány, innentől szeressen titeket Varga Judit!
Micsoda mázli, hogy engem ez a veszély amúgy se igen fenyegetett.

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: