Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Könnyfakasztóan béna az a lejáratás, amivel a közmédia próbálkozik. De legalább ezen keresztül megismerhetjük a magyar nyelv szépségeit. Ugyanis nem mindegy, hogy Dr Oláh-VAL, AKI vagy Dr. Oláh VALAKI

Egészen röhejes álhírrel próbált beleszállni a DK elnökébe a közmédia. Arról számoltak be, hogy Gyurcsány nem tudta, hogy hívják a jelöltjét, aki éppen mellette állt.

Gyurcsány Ferenc a szombat délelőtti kampányeseményéről nem tudósítottak, hanem a párt szakadozó Facebook-élőjét használták fel, és direkt úgy vágták meg, hogy úgy tűnjön, mintha Gyurcsány azt mondaná: „Doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje…”
Csakhogy a teljes mondat így szól, és egyértelmű, hogy mire gondol Gyurcsány: „Itt vagyunk Doktor Oláh-val, aki ennek a választókerületnek a jelöltje.”

Nem ez az első átlátszó kamu, amivel a közmédia próbált lejáratni valakit: miután megírtam, hogy a közmédia nem Bogdán László, hanem egy 2014-es balkáni hegedűs temetéséről közölt videót, azt simán csak kivették a „riportból”.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: