Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarország legrangosabb középiskolájának, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium harmincöt tanára és dolgozó is polgári engedetlenségi akcióba kezdett szerdán- írja az edu.hu

„A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk.

Akciónk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, nem irányul az iskola fenntartója ellen. És főleg nem irányul tanítványaink és tanárjelöltjeink ellen, sőt: az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk” – írják nyilatkozatukban.

Kiemelik, hogy ők is a sztrájkrendelet ellen tiltakoznak, amely – vélik – alkalmatlanná teszi a sztrájkot az érdekérvényesítésre, „végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg”.

Szerdán egyébként az ország legjobb gimnáziumaiban (is) tiltakozni kezdtek tanárok, nem vették fel például a munkát a budapesti ELTE-gyakorlókban, így a rangsorok élén álló Radnótiban sem. Az Eötvösben már múlt héten akcióztak a tanárok.

Jámbor András, a területileg illetékes ellenzéki képviselő-jelölt is szolidaritását fejezte ki a tiltakozó tanárokkal, mit Facebookon írja:

„Ma egy kicsit könnyebb levegőt vennem.” Ezt írta a nyolcadik kerületi Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium egyik pedagógusa a ma reggeli tiltakozás kapcsán, amikor ők is polgári engedetlenségbe kezdtek!

És igen, ma a pedagógusok és az iskolai dolgozók nem kapnak levegőt! Az elmúlt évtized központosítása, bürokratizálása, a tanári szabadság megnyirbálása vezetett idáig. Támogassuk őket, álljunk ki mellettük közösen, mert itt a gyerekeink jövője, a saját jövőnk a tét!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: