Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése ügyében nyomoz a rendőrség egy leszerepelt fideszes képviselő ellen, aki bukása utána tanárként kezdett el dolgozni, akit azzal gyanúsítanak, hogy 13 éves diákjával kezdeményezett viszonyt, írja a Blikk. Az 56 éves férfi nem tett vallomást.

A lány szülei a gyanús üzenetekre lettek figyelmesek. A magyart és történelmet oktató pedagógus óraadó tanár volt a Blikk által meg nem nevezett település általános iskolájában. Korábban pedig egy fővárosi két tannyelvű iskolában dolgozott és fideszes politikusként az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a tagja volt.

A Blikkben csak „Laci  bácsiként” emelgetett bukott fideszes a képviselő-testület művelődési, kulturális és szociális bizottsága elnökeként többek között részt vett a kerületi díszpolgárrá avatásokról szóló döntésekben, a nemzetiségi önkormányzatok támogatásáról szóló döntésekben, a vallási felekezeteket, iskolákat, óvodákat érintő döntéshozatalban. 2019-ben is jelöltette magát a kerületben, de akkor már nem került a képviselő-testületbe.

A hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is megerősítette. A diák február 10-től egyéni munkarendben teljesíti a tankötelezettségét. A pedagógus jogviszonya pedig közös megegyezéssel megszűnt.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: