Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A DK elnöke szerint itt az ideje, hogy merjünk szólni, ellenállni a a tisztességtelenséggel és a becstelenséggel szemben.

Megindító történetet osztott meg közösségi oldalán az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából Gyurcsány Ferenc:

Gyereklány volt, talán nyolc éves. Az osztályban halálra szekálták az egyik gyereket. A miénk megrettenve nézte, de nem mert szólni. Minket kért, hogy segítsünk. Mi azt mondtuk erre, hogy neked kell megvívni ezt a küzdelmet. Napokig ez volt a téma.
Aztán egyszer mosolyogva jött haza. Megtettem – mondta. Odaálltam és azt mondtam nekik, hogy ez csúnya dolog, és ezt nem tehetik. És abba is hagyták – tette hozzá.

Hogyan jön ez március tizenötödikéhez? A forradalom lázadás, a tömeg szervezetté váló lázadása.

Ma nem kell forradalom. Lázadás viszont igen. Szólni, kiállni a tisztességtelenség, a becstelenség ellen. Ahogy mostanában teszik a tanárok, ahogy sokaknak van bátorsága nem elbújni, hanem szólni, ellenállni.

A nép lázadása a sokaság ellenállásába fogan. Merjetek ellenállni, emeljétek fel a fejeteket! Úgy, hogy az akkoriak, a márciusiak, ha látnák, büszkék lennének rátok. Az ünnepi beszéd csak ezután jön.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: